Figyeli a magyarországi eseményeket a német külügyminiszter

A német külügyminiszter szerint Berlin nagyon figyelmesen követi az utóbbi években a magyar kormány alatt "kibontakozott fejleményeket, az aktuális tiltakozásokat".

A szociáldemokrata Frank-Walter Steinmeier a Stuttgarter Nachrichten című lapnak elmondta: "Természetesen aggódunk, és ezt nyíltan szóvá teszem, amikor kapcsolatba kerülök a magyar kormány képviselőivel."

Az Európai Unió nemcsak belső piac, hanem "értékközösség is", és "az aktív civil társadalom, a sajtószabadság, a kisebbségi jogok tisztelete alkotja a mércét", amelynek meg kell felelni a közösségen "kívül és belül" - tette hozzá a német külügyminiszter a lap online kiadásában megjelent nyilatkozatában.

A szociáldemokrata párt (SPD) politikusa kiemelte: "Idén közösen emlékezünk a 25 évvel ezelőtti átalakulásra, amikor sok német számára éppen Magyarország vált a szabadság kapujává."

Tekintettel erre "természetesen nagyon figyelmesen követjük az utóbbi években Orbán Viktor kormánya alatt kibontakozott fejleményeket, az aktuális tiltakozásokat is" - mondta a német diplomácia vezetője a Stuttgarter Nachrichtennek.

A lap szerint a német kormányban jelentkező aggodalom aktuális háttere az internetadó terve, amely sok magyarországi ellenzéki értelmezése szerint újabb kísérlet a kritikus médiumok ellenőrzésének kiterjesztésére. (A külügyminiszter még azelőtt nyilatkozott, hogy Orbán Viktor kormányfő péntek reggel bejelentette: a távközlési adó kiterjesztése ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot.)

Frank-Walter Steinmeier elmondta: az Európai Bizottság megvizsgálja, hogy a kérdéseket felvető törvénytervezetek összhangban állnak-e a belső piac közös szabályaival. Ez nagyon fontos a német vállalatok szempontjából is, amelyek hosszú ideje fontos befektetési partnerek Magyarországon - tette hozzá.