Bővíti eszközvásárlási programját a japán jegybank

Az eddigi évi 60-70 ezermilliárdról évi 80 ezermilliárd jenre, nagyjából 725 milliárd dollárra bővíti eszközvásárlásait a japán központi bank (BOJ).

A BOJ vezetősége pénteken hozta meg a döntést, öten szavaztak mellette, négyen ellene. A jegybank indoklása szerint a forgalmi adó áprilisi 5 százalékról 8 százalékra emelése, és a kőolaj nemzetközi árának csökkenése miatt döntöttek a mennyiségi enyhítés (QE) bővítése mellett.

A jegybank változtatott kötvényvásárlási irányelvén is. A BOJ tulajdonában levő japán államkötvények átlagos lejárati idejét szeretnék 3 évvel növelni, nagyjából 7-10 évre. Ez azt jelenti, hogy a jegybank próbálja arra ösztönözni a külföldi befektetőket, hogy a rövid lejáratú államkötvények helyett inkább a hosszabb lejáratú papírokba fektessék pénzüket.

További lépés a jegybank részéről, hogy megháromszorozza a tőzsdei befektetési alapok (ETF) felé irányuló befektetéseit és több pénzt fektet ingatlanpiaci alapokba is.

Elemzők szerint a jegybank alapvetően váratlan lépését a külföldi és a belföldi folyamatok egyaránt szükségessé tették. Az Egyesült Államokban az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve befejezte saját kötvényvásárlási programját, azaz romlott a külső finanszírozási helyzet, míg a japán makrogazdasági adatok nem annyira kedvezőek.

Szeptemberben a munkanélküliség 3,6 százalékra nőtt a korábbi 3,5 százalékról, a fogyasztói árak növekedése 3,2 százalékra lassult 3,3 százalékról, az építőipari megrendelések 40,3 százalékkal zuhantak, az új lakásépítések száma 14,3 százalékkal esett, a lakossági kiadások összege pedig éves szinten 5,6 százalékkal csökkent.

A BOJ közleménye szerint folyamatosan figyelemmel kísérik a jövőben is a makrogazdasági adatok változását, és ennek megfelelően hozzák meg döntéseiket, hogy elérjék a tartósan 2 százalék körül éves inflációs szintet. (Most csak az áprilisi adóemelés torzító hatása miatt haladja meg a célszámot az infláció).

Kuroda Haruhiko, a BOJ elnöke a jegybank ülése után tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Japán kritikus ponthoz érkezett a defláció ellenes harcban, ezért lazítják monetáris politikájukat. Szerinte elég drasztikus döntéseket hoztak, és azt várja, ezeknek jelentős hatásuk lesz a gazdaságra. A jegybankelnök úgy érzi, pillanatnyilag nem kell további lépéseket tenniük.