Miniatűr gyomrot alkottak felnőtt őssejtekből

Először alkottak miniatűr, az emberihez hasonló gyomrot felnőtt őssejtekből amerikai tudósok kutatási célra.

A laboratóriumban növesztett modell valójában háromdimenziós szövetdarab, amely gyógyszerészeti kutatásokat szolgál, olyan betegségek kialakulását lehet vele "kémcsőben" tanulmányozni, mint a gyomorfekély és a gyomorrák egyes fajtái.

Az emberi szerv mesterséges, mintegy három milliméter átmérőjű "vázlatát" James Wells, a cincinnati gyermekkórház munkatársa irányította kutatócsoport készítette el, tanulmányuk a Nature tudományos lap legfrissebb számában jelent meg. A "minigyomor" mind működésében, mind felépítésében hasonlít az emberi szervhez, még gyomorbaktériumok is tenyészhetnek benne.

A gyulladás, a gyomorfekély és a gyomorrák a világ népességének körülbelül 10 százalékát sújtja, az esetek mintegy felében kialakulásukat a Helicobacter pylori baktérium okozza, mely képes a gyomor belsejében megélni. Állatokkal azért nem lehet modellezni ezeket a kórokat, mert anatómiájuk nagyon eltér az emberitől, megbízható tudományos kutatásokat nem lehet rájuk alapozni. Ennek a kutatási akadálynak a legyőzésére akarták megalkotni az amerikai tudósok az emberi gyomorszövetet.

Felnőtt pluripotens őssejtekből indult a tenyésztés, ezekből a sejtekből bármilyen speciális sejt kialakulhat a megfelelő környezetben. Az alkalmazott módszerrel a szükséges szövetek többségét sikerült kitenyészteni. A végeredmény egyfajta háromdimenziós, miniatűr szerv lett, melyet az igazi gyomrot alkotó sejttípusok építenek fel.