Kínai pártlap: A politikai véleményüknek hangot adó hírességek karrierjüket veszélyeztetik

A politikai véleményüket nyíltan kifejező hírességek hangos kritikát, kínai rajongóik elfordulását, illetve karrierjüket is veszélyeztetik - írta a Global Times, a Kínai Kommunista Párt irányítása alatt álló angol nyelvű napilap a hongkongi tüntetések kapcsán közölt írásában.

Az újság szerint a demokráciapárti tüntetések mellett kiálló és az azon részt vevő tajvani és hongkongi hírességeknek óvatosnak kellene lenniük, könnyen a kínai állami média kereszttüzében vagy az internetes közvélemény támadásainak célpontjaként találhatják ugyanis magukat. A lap a Hszinhua hírügynökség egyik október eleji írását hozza fel példaként, melyben az hongkongi előadóművészeket kritizál a "Foglald el a központot!" mozgalom melletti támogatásuk miatt, mondván a sztárok viselkedésükkel a hongkongi társadalom kárát okozzák.

A "hazafiatlannak" tartott hírességeket az internetes közösség is fokozottan támadja a közösségi oldalakon, ahol az érintettek könnyen szidalmazás áldozataivá válhatnak - írta a Global Times. Jó példa erre a 300 millió felhasználót jegyző Sina mikroblogon indult üzenetváltás, ahol 45 ezer bejegyzés született a "Foglald el a központot! támogató hírességek távozzatok Kína szárazföldi területéről!" témában.

Az internetes érzelmek pedig sok esetben a valós életben is éreztetik hatásukat, a sztárok népszerűségének csökkenése, műsoraiknak nézettsége, eladásaik visszaesése által - érvel a lap.

A hírességeknek - csakúgy, mint az üzletembereknek - távol kellene maradniuk a politikától - idézi a lap Hu Hszing-tout, a Pekingi Technológiai Intézet tanárát. A sztárok nem értenek a politikai ügyekhez, véleményük gyakorta naiv és karrierjükkel is fizethetnek azért - így Hu.

A Global Times úgy fogalmaz, Tajvanon és Hongkongban nincs állami cenzúra, így a hírességek bármilyen témát elővehetnek, míg azzal nem szegik meg a törvényeket. Más a helyzet ugyanakkor az ország szárazföldi részén, ahol a politikai állásfoglalás komoly következményekkel járhat. A lap Deserts Csang tajvani énekes példáját hozza fel, aki egy tavalyi, manchesteri koncertjén tajvani zászlót lengetett, ami későbbi pekingi koncertjének eltörlését eredményezte.

A hongkongi és nyugati híradások szerint hasonló eset történt az elmúlt hetekben több hongkongi hírességgel is. A mozgalom mellett kiálló Anthony Wong éneke két műsorát például "meghatározatlan időre" elhalasztotta Peking, de a többek közt a Tigris és Sárkány főszereplőjeként is ismert Chow Jün-fat hongkongi színész is "feketelistára került", miután hosszas interjúban dicsérte a tüntetők bátorságát.

Hongkongban diákok szeptember 22-én kezdtek később területfoglalássá bővült utcai tiltakozásokba, mert nem akarják elfogadni a hongkongi választási reform Peking által diktált menetrendjét. A soron következő, 2017-es kormányzóválasztáson első ízben minden választópolgár szavazhat, de - augusztusi pekingi döntés szerint - csak két-három jelöltre, azokra, akiknek személyéről egy 1200 fős bizottság dönt majd.

Peking értelmezésében ez összhangban van a hongkongi alaptörvénnyel, amely végső célként általános választójogot, egy széles képviseleti jelölő bizottságot és demokratikus eljárásokat irányoz elő. A szabad jelöltállítást és a jelenlegi, Pekinghez lojális kormányzó távozását követelő diákok szerint viszont a kínai kormány a jelöltek "előszűrésével" nem tartja be a demokratikus elveket. Úgy látják, hogy a jelölő bizottság, amelyről Peking azt állítja, a helyi társadalmi rétegeket fogja képviselni, Peking-barát politikusokat jelöl majd a kormányzói posztra. Peking vádja szerint a hongkongi tiltakozások mögött az amerikai kormány áll, amely "színes forradalmat" akart kirobbantani.