Kevesli a várólisták felszámolására ígért egymilliárd forintot a Jobbik

A Jobbik "szűkmarkú próbálkozásnak" tartja, hogy az egészségügyi kormányzat egymilliárd forintot szán a kórházi várólisták felszámolására.

Lukács László György, a párt országgyűlési képviselője az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: eddig is nyilvánvaló volt, hogy a Fidesz-KDNP-kormány a lesújtó egészségügyi helyzet javítására minden pénzt sajnál. Véleménye szerint ebbe a sorba illik Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár azon "szűkmarkú" ígérete, hogy egymilliárd forintot szánnak a kórházi várólisták csökkentésére az elkövetkező időben.

Úgy fogalmazott: ez jól mutatja, hogy az egészségügy még mindig az Orbán-kormány mostohagyermeke, mert a hatékony várólista-felszámolás legalább hétmilliárd forint többletforrással lehetne megoldható.

A Fidesz-kormánynak abban kellene inkább az élen járnia, hogy felszámolja a lakosságot szegényekre és gazdagokra felosztó egészségügyi állapotokat, és fel kellene hagynia a magánegészségügy állandó becsempészési kísérleteivel - írta az ellenzéki politikus.