Fazekas: Megéri sertést tartani

Nőtt a sertések száma és fehéredett a szektor - ezek már az áfacsökkentés eredményei a sertéságazatban Fazekas Sándor szerint. A földművelésügyi miniszter kijelentette: ez azt tanúsítja, hogy immár megéri sertést tartani. Januártól csökken a szarvasmarha- és a kiskérődző-ágazatban is a forgalmi adó.

Jó hír a gazdáknak, hogy január 1-jétől 27-ről 5 százalékra csökken az élő szarvasmarha, a juh és a kecske, valamint a hasított juh- és szarvasmarhahús áfája – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Hozzátette: ez az intézkedés illeszkedik a kormány politikájába, miszerint cél a gazdaság fehérítése. Emellett pedig a munkahelyek megtartásához, teremtéséhez is hozzájárulhat, valamint „rásegít” az eddigi állatlétszám-növekedésre.
Fazekas Sándor a 180 percben

Arra a kérdésre, hogy ettől olcsóbb lehet-e az élelmiszer, az agrárminiszter azt válaszolta: elsősorban a gazdák érzik meg a lépés hatását, hiszen amikor jószágot vásárolnak, akkor csak 5 százalékos forgalmi adót kell fizetniük, de az élelmiszer-feldolgozásban is érezhető az intézkedés eredménye, hiszen a hasított jószág olcsóbb lesz. A kereskedelemben azonban a piaci viszonyok határozzák meg az árakat, nem okvetlenül az áfától függnek. Elméletileg a hatósági ár bevezetésével lehetne ezt elérni  – érvelt a miniszter.

A legfontosabb, hogy az áfarendszer átlátható és ellenőrzött legyen, és itt az elektromos pénztárgépeknek, valamint az áruk nyomon követhetőségének van jelentősége. Ezeknek köszönhetően fehéredik az ágazat, s így az árak is méltányosak lesznek – fejtette ki Fazekas Sándor, aki felhívta rá a figyelmet, hogy az élelmiszerárak emelkedése megállt az idén.

Megemlítette, hogy az áfacsökkentéssel a sertéságazatban javultak az állattartás feltételei. Nőtt a sertések száma, az állomány jelenleg 3,2 milliós. Ez azt tanúsíja, hogy megéri sertést tartani.