Autók százait szállították el: a tulajdonos még visszakaphatja

Csaknem 400 roncsautót talált a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság szeptemberben Budapesten. Ezeket a járműveket elszállítják, így parkolóhelyeket szabadítanak fel.

A rendészeti igazgatóság szeptember elején indított akciósorozatot, amelynek célja, hogy elszállítsák a közterületen parkoló, forgalomból kivont autókat. A szervezet eddig csaknem 400 üzemképtelen autót talált, de több száz bejelentés érkezett hozzájuk, összesen eddig 660 darab ilyen járműről tudnak - mondta a Kossuth Rádiónak Hermann Gábor, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) szolgálati igazgatóhelyettese.

Ezt a 400 gépjárművet - ha a tulajdonosok nem távolítják el maguktól a közterületről - várhatóan a jövő év márciusáig szállíthatják el. A FÖRI azonban csak a főváros tulajdonában álló közterületekről vitetheti el az érintett autókat, a kerületi közterületeken az adott kerület közterület-felügyelete illetékes.
Kossuth Rádió

Közterületen nem parkolhat olyan gépjármű, amelynek nincs forgalmi rendszáma, vagy nem érvényes a műszaki engedélye. A feltűnően rossz állapotú, például súlyos közlekedési balesetben tönkrement járműveket is elszállítják, mert ezek közúti forgalomban nem vehetnek részt. Ha a közterület-felügyelet munkatársa megállapítja, hogy egy jármű üzemképtelen, jegyzőkönyv készül, felvétele után harminc nappal kezdhetik meg a szállítást, ami kiderül a jármű szélvédőjére helyezett értesítésből is. Hermann Gábor úgy látja: a legtöbb esetben feltehetően anyagi okok miatt nem gondoskodik a használhatatlan gépjárművek elszállításáról a tulajdonos.

A hatóság által elszállított autókat természetesen utólag ki lehet váltani, ám az "intézkedéssel kapcsolatban felmerült költségeket a jármű tulajdonosának kell megtérítenie" - fogalmazott az igazgatóhelyettes. Az elszállítás díja 20 ezer, míg a napi tárolási díj 1200 forint.

Hermann Gábor hangsúlyozta: a jogszabályokat külföldi rendszámmal sem lehet kijátszani. "A külföldi rendszámú járművek a belföldi nyilvántartásban ugyan nem szerepelnek, de a külképviseleti szervek segítségével meg tudják állapítani, hogy az adott autónak van-e műszaki érvényessége, ezt követően pedig van arra lehetőség, hogy elszállítsák" - jegyezte meg.

A műsorban megszólalt a Magyar Autóklub jogásza is. Gyulainé dr. Tóth Zsuzsa hallgatói kérdésre válaszolva kifejtette: attól senkinek nem kell tartania, hogy például egy több hónapos külföldi út után arra ér haza a tulajdonos, hogy elszállították az autóját. Mint mondta, a szabályozás csak a láthatóan üzemképtelen, illetve forgalomból kivont járművekre vonatkozik.