Eljött a kritikus idő: készítse be a hólapátot is

A kritikus 7 Celsius fok alá esik a napi középhőmérséklet, vagyis már ajánlott télire cserélni a nyári gumikat, és jégkaparót, gólapátot bekészíteni az autóba.

Több fővárosi gumiszervizben már napok óta nagy a roham, de még mindig sokan nem törődnek az időjárási viszonyokkal, és továbbra is nyári gumival közlekednek. Pedig a szakember szerint téli gumi használatával sok baleset megelőzhető lenne.

Egymás után szerelik fel az autókra a téli gumikat az egyik fővárosi szervizben. Azt mondják, amióta hidegre fordult az idő jelentősen megnőtt a forgalom. Éjszakánként sok helyen már fagypont alá csökkent a hőmérséklet, reggel pedig órákig megmaradt a köd, emiatt csúszóssá váltak az utak.

A téli gumival azonban nehezebb megcsúszni, így ősszel és télen ezekkel, sokkal biztonságosabb a közlekedés. „A téli abroncsot azért célszerű felszerelni 7 Celsius fok alatt a gépjárművekre, mert teljesen más tapadást fog biztosítani, mint egy nyári abroncs” – mondta Simon János, a Siad Gumi Kft. ügyvezetője.

Nemcsak a gumikra kell figyelni a téliesre forduló időben, hanem arra is, hogy az autóba bekészítsünk hólapátot és a jég kaparására alkalmas eszközt is.

A rendőrség arra hívja fel a figyelmet, hogy az autósok alaposan vizsgáltassák át a járművűket. „Autójukat a rossz idő beköszönte előtt feltétlenül vigyék el szervizbe, ellenőriztessék a fékberendezést, a lengéscsillapítók és az izzók állapotát, fagyálló folyadékot is töltsék fel, hiszen előbb-utóbb szükség lesz rá, és a jégoldó spray sem árt” – nyilatkozta Kovács Viktória, az ORFK szóvivője.

Az előrejelzések szerint a következő napokban is marad az éjszakai fagy, reggel pedig köd várható.