Elkészült az új abdai Radnóti-szobor

Elkészült a tavaly november közepén egy eltévedt autós által ledöntött abdai Radnóti-szobor részletekig hű mása - közölte az MTI érdeklődésére a győri városháza sajtófőnöke. Domanyik Eszter elmondta: Melocco Miklós alkotása a jövő hét elején kerül a helyére, az avatóünnepséget pedig november 7-én rendezik.

Hozzátette: a költő szobrának újraalkotása és a tereprendezés mintegy 15 milliós költségét - korábbi ígéretének megfelelően - a megyeszékhely önkormányzata állta; ennek részeként olyan erős megvilágítást kap az alkotás, hogy véletlenül se fordulhasson elő még egyszer ilyen baleset.

Mint ahogy az MTI akkor beszámolt róla, tavaly november közepén döntötte le egy autós a műalkotást. A szobor olyan súlyosan károsodott, hogy nem volt javítható. (A tettest, egy 24 éves pápai férfit, aki egy szórakozóhelyre tartva tévedt el éjszaka a sűrű ködben, közúti közlekedés rendjének megzavarása miatt - az MTI értesülése szerint 50 ezer forintos - pénzbírsággal sújtotta és három hónapra eltiltotta a járművezetéstől a Győri Rendőrkapitányság.)

Az eset után napokkal jelentette be a győri önkormányzat, hogy ismét kifaragtatja Melocco Miklóssal a szobrot, amely annak a helynek a közelében áll, ahol Radnóti Miklóst megölték. Az esettel összefüggésben Magyarországon és a német sajtóban is voltak utalások tavaly novemberben arra vonatkozóan, hogy antiszemita motivációja lehetett a "szobordöntésnek".