Megközelíti az ötezret az ebola halálos áldozatainak a száma

Immár megközelíti az 5000-et az ebola halálos áldozatainak a száma - tűnt ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szombaton Genfben közzétett jelentéséből.

A vírus által leginkább sújtott három nyugat-afrikai ország Guinea, Libéria és Sierra Leone, a halottak túlnyomó többsége - szám szerint 4912 - is ebből a három országból került ki.

Ezen kívül megbetegedésekről érkezett hír Nigériából és Szenegálból, továbbá néhány elszigetelt esetről Spanyolországból, illetve az Egyesült Államokból. Az első ebolás megbetegedésről számoltak be pénteken a hatóságok Maliban, az afrikai országban egy kétéves kislánynál állapították meg a kórt, aki még aznap életét vesztette.

A WHO a hét közepén azt közölte, "meglehetősen biztos" abban, hogy a Libériát, Guineát és Sierra Leonét sújtó járvány nem terjedt át a szomszédos országokra. A világszervezet már korábban azt ígérte, hogy szakértői csoportokat küld a továbbterjedés szempontjából leginkább veszélyeztetettnek tartott Maliba és Elefántcsontpartba, hogy felmérje az ottani hatóságok felkészültségét.