Újabb forrásokat ad Kína az ebola megfékezéséhez

Kína további 500 millió jüan, vagyis csaknem 82 millió dollár értékű segélyt nyújt az ebolajárvány elleni küzdelemhez - jelentette be Hszi Csin-ping kínai államfő, amikor fogadta Tanzánia elnökét pénteken Pekingben.

A segély címzettjei a járvány által legsúlyosabban érintett országok, Libéria, Sierra Leone, Guinea és nemzetközi szervezetek. A készpénz mellett Peking további szakértők és egészségügyi szakemberek küldését ígérte, valamint jelezte, hogy Kína részt vállalt egy libériai kezelési központ megépítésében - közölte Hszi Jakaya Mrisho Kikwetével.

A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint az elnök hangoztatta, hogy Kína kész együttműködni a nemzetközi közösséggel az ebolajárvány által érintett országok megsegítésében. Hszi idézte a mondást, miszerint "a barát a bajban is barát" és utalt arra, hogy hazája immár harmadszor igyekszik az érintett országok segítségére lenni.

Kína a járvány februári kitörése óta többször is gyorssegélyt nyújtott a szóban forgó országoknak, közel 200 szakembert és dolgozót küldött a helyszínre, akik a megelőzésben és a helyzet kezelésében működnek közre.

Augusztusban 30 millió jüan, vagyis körülbelül 5 millió dollár értékű segélyt küldtek, majd egy hónappal később további készpénzt, élelmiszert és segélyanyagokat juttattak az érintetteknek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Afrikai Unió 2 millió dollár adományt kapott Kínától. A Sierra Leonéba küldött mobil laboratórium eddig több mint 500 vizsgálatot végzett a vírusra százszázalékos pontossággal - olvasható a hírügynökségi összefoglalóban.

Az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) napokkal korábbi pekingi sajtótájékoztatóján elhangzott, Kína eddig körülbelül 40 millió dollár értékű segéllyel járult hozzá a vírus okozta helyzet enyhítéséhez. A szervezet Kínáért felelős igazgatója ugyanakkor hiányolta a kínai milliárdosok felajánlásait és a régióban érdekelt kínai vállalatokét is. A WFP tájékoztatása szerint eddig 59 millió dollárt gyűjtött, körülbelül egyharmadát annak, mint amennyire becslések szerint szükség lehet az ebola elleni harcban az érintett lakosság sürgősségi ellátására.