Napi egymillió dollárt keres illegális olajeladásból az IÁ

Csak az illegális olajeladásból napi egymillió dolláros bevétele származik az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezetnek az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön ismertetett becslése szerint.

A tárca terrorizmus elleni harccal foglalkozó államtitkára kifejtette, a dzsihadisták által Irakban és Szíriában elfoglalt olajfinomítókból származó olajat a feketepiacon előbb az iraki kurdoknak, utána Törökországban adják el. David Cohen szerint arra utaló jelek is vannak, hogy a szíriai kormány szintén érintett az illegális kereskedelemben.

A terrorista szervezet az idén már hozzávetőleg 20 millió dollárra tett szert az elrabolt személyek után fizetett váltságdíjból. Ezzel kapcsolatban az államtitkár hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek közös álláspontot kellene kialakítania és követnie e kérdésben. Bírálta, hogy több európai ország váltságdíjat fizetett elrabolt újságírókért és más túszokért.

Az IÁ bevételeit lopásból és zsarolásból származó pénzek, valamint támogatóktól érkező adományok egészítik ki.

Az amerikai kormány szerint az IÁ a világ legjobban finanszírozott terrorista csoportja. Eltekintve néhány államilag finanszírozott szélsőséges szervezettől, egyetlen katonai szervezet sem rendelkezik ilyen anyagi bázissal - mondta David Cohen.

Az Egyesült Államok kormánya ezért fontosnak tartja, hogy elzárja a dzsihadistákat a pénztől, a katonai műveletek mellett ezzel is elősegítendő a szervezet felszámolását.

Az Iszlám Államnak több ezer fegyverese van Irakban és Szíriában.