Meglepetést okozott az amerikai ingatlanpiac

Az Egyesült Államokban szeptemberben, éves szintre átszámítva, 0,2 százalékkal 467 ezerre nőtt az új lakások értékesítése az augusztusi, felülvizsgált 466 ezerről, közölték az amerikai kereskedelmi minisztérium illetékes hivatalában pénteken.

Az elemzők jelentős visszaesésre, átlagosan 470 ezer új lakás szeptemberi eladására számítottak, ugyanis az augusztusi szám eredetileg 504 ezer volt. Ezt pénteken módosították lefelé.

Az új adat nyomán a New York-i tőzsdemutatók kissé növelték előnyüket a csütörtöki záróhoz képest, és a dollár napi vesztesége is enyhült az euróhoz képest.

A szeptemberi értékesítés hatévi csúcsnak felel meg az augusztusi eredmény visszanyesése után. Különösen ahhoz képest biztató, hogy idén az első kilenc hónapban az új lakások értékesítése átlagosan csak 1,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, de ezen belül a friss szeptemberi szám 17 százalékkal nagyobb a tavaly szeptemberinél.

Az elemzők fontos adatnak tartják a lakáspiac alakulását a lakossági hangulat és az amerikai gazdaság kilátásainak megítéléséhez, különösen, mióta - hét évvel ezelőtt - az amerikai lakáshitelezés összeomlása indította el az ottani, majd a világméretű gazdasági válságot.