Schiffer: A reményvesztettséget meg kell akadályozni

Az LMP szerint az 1956 októberében az ország szabadságáért harcolók bebizonyították, hogy a legreménytelenebb helyzetben is szembe lehet szállni a legfélelmetesebb hatalommal is.

Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke és frakcióvezetője az LMP október 23-ai megemlékezésén a budapesti II. kerületi Mansfeld Péter téren úgy fogalmazott: a hatalom ma "kisstílű packázással" fenyíti az önszerveződéseket, ezért sokan egyéni menekülőutakat keresnek, és "úrrá lesz rajtuk az úgyis mindegy".

A pártelnök szerint a reményvesztettséget meg kell akadályozni, ezért kell mindig emlékezni azokra, akik a tankokkal szemben, az akasztófa árnyékában is megszerveződtek a szabadságuk védelmében.

Az LMP-s politikus szerint az 1956-os tevékenysége miatt 18 éves korában kivégzett, majd huszonöt évvel ezelőtt méltóképpen újratemetett Mansfeld Péter példája arra tanít, hogy nincs örökkévaló és legyőzhetetlen hatalom, vagyis soha ne azonosuljunk "a beletörődés kultúrájával".

Schiffer András szólt arról is: ahogy 1956 után hiányzott annak a 176 ezer fiatalnak a tudása, aki elhagyta az országot, úgy most is figyelmeztetést jelentenek az "elvándoroltak százezrei", akik "hazájuk fojtogató légköre" elől menekültek el. "Gondolatainkban folyamatosan fel kell idéznünk nemcsak a hősök emlékét, hanem egy megújuló Magyarország álmát is ahhoz, hogy Magyarország ne egy reményvesztett, unokák nélküli ország legyen" - mondta az ellenzéki képviselő.

Az LMP rendezvényén mintegy ötvenen vettek részt a szemerkélő esőben. A párt szimpatizánsai a beszédek után egy-egy szál virágot helyeztek el Masnfeld Péter emlékműve előtt.