Még mindig a vonat a legbiztonságosabb

Tavaly több mint ezren haltak meg vasúti balesetekben Európában - derült ki a Nemzetközi Vasútegylet (UIC) által csütörtökön közzétett jelentésből.

A helyzetértékelés szerint 2013-ban összesen 1074 ember vesztette életét vonatbaleset következtében a párizsi székhelyű szervezet huszonegy európai tagállamában. A halottak között "mindössze" kilencvenhét utas és huszonhét vasúti dolgozó volt.

Tavaly a halálos kimenetelű balesetek 82 százaléka "külső okokra" volt visszavezethető. Az áldozatok 88 százaléka a szabályokat megszegve tartózkodott a síneken vagy a vasúti átjárókon.

Az UIC emellett leszögezte, hogy ennek ellenére a statisztikák alapján továbbra is a vonat a legbiztonságosabb közlekedési eszköz.
Egy évvel korábban 1011 ember vesztette életét vasúti balesetekben, 2009-ben pedig 1348.