Erdogan: Kétszáz pesmerga készül Kobaniba

Az iraki kurd autonóm terület kétszáz harcost készül küldeni Törökországon keresztül az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges iszlamista szervezet által ostromolt szíriai Kobani város védelmére - mondta csütörtökön Rigában Recep Tayyip Erdogan török elnök.

Az iraki kurd autonóm terület parlamentje szerdán hagyta jóvá, hogy a város védelmezésére iraki kurd önvédelmi erők tagjait (pesmergákat) vessenek be Szíriában. A pesmergák szóvivője szerint azonban arról még nem született döntés, hogy pontosan mikor veszi kezdetét a beavatkozás, és mekkora erőket irányítanak a helyszínre.

Erdogan azonban a lett fővárosban csütörtökön közölte, hogy információi szerint a kurdok kétszáz főben állapították meg a létszámot. Törökország két nappal korábban jelentette be: lépéseket tett annak érdekében, hogy az iraki kurd fegyveresek török területen keresztül eljuthassanak Kobanihoz.

Szövetségesei - főképpen az Egyesült Államok - nyomása ellenére a konzervatív iszlám beállítottságú török kormány eddig elutasította, hogy katonailag beavatkozzon azoknak a szíriai kurdoknak az oldalán, akik több mint egy hónapja ellenállnak az IÁ fegyvereseinek. Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter ugyanakkor hétfőn már jelezte: Ankara kész segítséget nyújtani a kurd pesmerga erőknek, hogy a határt átlépve Kobaniba juthassanak. "Erről folyamatosan tárgyalunk" - tette hozzá a politikus, mondván, Törökország soha nem akarta, hogy Kobani az iszlamisták kezére jusson.

Ankara ugyanakkor ellenzi, hogy az Egyesült Államok fegyvert szállítson az IÁ ellen Szíriában harcoló kurdoknak. Törökország szerint a dzsihadisták ellen küzdő kurdok a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű szervezethez tartoznak, amely 30 éven át fegyveres harcot vívott a török hatóságok ellen, és amelyet Ankara terrorszervezetnek nyilvánított. A kurd harcosok "egyenlők a PKK-val" - jelentette ki a múlt vasárnap Erdogan. Az államfő szerdán már más érvet használt. Eszerint "hiba volt" Washington részéről, hogy fegyvereket dobott le a szélsőséges szunnita szervezet által ostromolt Kobanit védő kurdoknak, mivel - mint állította - a fegyverek egy része a dzsihadisták kezére került.

Az IÁ szeptember 16-án indított nagyszabású offenzívát az arabul Ain-el-Arabként ismert kurd Kobani ellen, ahol viszont az első számú szíriai kurd milícia, a Népvédelmi Egységek heves ellenállásával találta szemben magát. A szélsőségeseknek október 6-án sikerült behatolniuk Kobaniba, miután elfoglalták a környező településeket.