Emléknap "Neti" mérai prímás tiszteletére

Fodor Sándor "Neti" mérai prímás halálának tizedik évfordulóján szombaton emléknapot rendeznek a Fonó Budai Zeneházban.

A Vannak utcák, vannak házak című programban 15 órától kiállítással, előadásokkal, workshoppal, filmvetítéssel, koncerttel és bállal emlékeznek a kiváló muzsikusra barátai, tanítványai és zenésztársai - tájékoztatta a Fonó az MTI-t.

Fodor Sándor "Neti", a legendás kalotaszegi prímás 1922-ben született a Kolozs megyei Gyalu faluban. Édesapja és nagyapja is zenész volt, kezdetben tőlük leste el a mesterség fortélyait, később nagybátyja révén Felszegre került, ahol a bánffyhunyadi "balkezes" Csipás (Varga Ferenc) fogadta tanítványának. Itt kötött egész életre szóló barátságot ifj. Varga Ferenc prímással.

Kalandos életútja során muzsikájával az egész Kalotaszeget bejárta. Zenéje sokak életét kísérte végig a keresztelőtől a lakodalmon át a sírig. A kilencvenes évektől a magyarországi táncházmozgalom egyik meghatározó alakjává, mesterévé és példaképévé vált. Összetéveszthetetlen, egyedülállóan ízes hegedűjátékát számtalan gyűjtés és hanglemez őrzi. Élete végéhez közeledve a magyarországi "revival" zenekarokkal, valamit saját bandájával nemzetközi hírnévre tett szert.

A szombati emléknapon 15 órakor fotókiállítás nyílik Kása Béla, Henics Tamás, Dulai Zoltán és Pörneczi Bálint válogatott képeiből, majd Kalotaszeg öröksége címmel Boros Lóránt etnográfus tart előadást, amit kötetlen kerekasztal-beszélgetés követ. 17 órától workshop kezdődik népzenészeknek Pál István "Szalonna" és Boros Lóránt vezetésével, közreműködik ifj. Neti Sándor prímás és a mérai zenészek.

Lesz az emléknapon kalotaszegi népdaltanítás, levetítik Szomjas György és Halmos Béla Muzsikusportrék, valamint Csuri Ákos Legendás legényes című filmjét, 20 órakor pedig gálaműsor kezdődik. Ezen közreműködik mások mellett Cilika Gyuszi, Toni Rudi, Árus Béla, Berki Viktor, Türei László, mérai táncosok (Tötszegi András "Cucus", Muszka Ilonka és Muszka György "Bene"), Pál István "Szalonna", Csonka Ferenc, Maruzsenszki Andor, Dulai Zoltán, Soós Csaba, Salamon Beáta, Blaskó Csaba, Halmos Attila, Virágvölgyi Márta, Nagy Zsolt, Mohácsi Albert, Mester László "Pintyő", Fitos Dezső és Kocsis Enikő.

Az emléknapot kalotaszegi bál zárja mérai zenészek és Fodor Sándor "Neti" tanítványainak részvételével.