Előkerült a Pythonok korábbi sorozatának két része

Majdnem fél évszázad után került elő a még Monty Python előtti John Cleese és Graham Chapman által jegyzett Végre itt az 1948-as show (At Last The 1948 Show) című televíziós sorozat két epizódja.

A szériát, amelyben Cleese és Chapman mellett Tim Brooke-Taylor, Marty Feldman és Aimi Macdonald is feltűnt, 1967-ben sugározta a brit ITV csatorna. A sorozat óriási hatással volt a brit televíziós komédia fejlődésére és meghatározó szerepet játszott az 1969-ben diadalútjára indult Monty Python csoport megalakulásában.

A Brit Filmintézet (BFI) elveszett televíziós programok felkutatására létrehozott projektjét (Missing Believed Wiped) vezető Dick Fiddy szerint ezek a tehetséges komikusok, akik annak idején mind a húszas, illetve harmincas éveikben jártak, szabadon kísérleteztek a stílusokkal és a tartalmakkal, olyan műsorokat létrehozva, amelyek világszerte maradandó hatással voltak a komédia műfajára.

A Végre itt az 1948-as show olyan jelenetek és gegek bölcsője volt, amelyek később a Monty Python repertoárjában is helyet kaptak. "Cleese, Feldman, Brooke-Taylor és Chapman voltak a sorozat készítői, írói és főszereplői" - mondta Fiddy, hozzátéve, az a tény, hogy a sorozat még 47 év után is vicces, a készítők rendkívüli tehetségét bizonyítja.

A két epizód - a sorozat legelső része és a második, egyben utolsó évad záróepizódja - a tavaly augusztusban elhunyt Sir David Frost, a sorozat egykori vezető producerének magángyűjteményéből került elő. A részeket annak idején közvetlenül a televízió képernyőjéről vették fel és 1967-es sugárzásuk óta nem láthatta őket a nagyközönség.

Eredetileg úgy hitték, hogy a sorozatnak mindössze két epizódja maradt fenn, ám a magángyűjteményekre kiterjedő alapos kutatásnak köszönhetőn a 13 részből mára kilenc teljes egészében előkerült. Ezeket a BFI őrzi. A Frost-családtól kölcsön kapott majdnem teljes két epizódot John Cleese fogja bemutatni december 7-én a BFI előkerült televíziós programokat ünneplő szokásos évi rendezvényén Londonban.