Több mint 48 milliárd dollárt kért a Rosznyefty

Ebből az összegből fedezné a vállalat a kormány által már jóváhagyott beruházási programját, valamint a keleti vegyikombinát építésére is jutna belőle.

A legnagyobb orosz olajvállalat több mint 48 milliárd dolláros (több mint 2 billió rubelt) támogatást kért a Nemzeti Jóléti Alapból - jelentette be Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter szerdán.

A Rosznyefty kérelmét az energetikai minisztérium már jóváhagyta, és a dokumentum kedden átkerült a gazdaságfejlesztési minisztériumba. Ebből az összegből fedezné a vállalat a kormány által már jóváhagyott beruházási programját, valamint a keleti vegyikombinát építésére is jutna belőle.

Korábbi orosz sajtóhírek még arról szóltak, hogy a Rosznyefty 1,5 billió rubeles mentőövért folyamodik az államhoz. Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési miniszter akkor példátlannak minősített ezt az összeget.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok által az ukrán válság kapcsán kivetett szankciókra hivatkozva a Rosznyefty mellett más óriáscégek, így a Novatek földgázipari és a Lukoil olajipari vállalat is pályázik állami támogatásra, utóbbi kettő esetében még nem ismert az összeg. A szankciós listán szereplő cégek gyakorlatilag nem férnek hozzá a külföldi tőkepiacokhoz, emellett nagyon szigorú technológiai embargót vetettek ki rájuk.

Arkagyij Dvorkovics miniszterelnök-helyettes szerdán közölte, hogy a kormány kész foglalkozni a fűtőanyagipari és energetikai cégek kérelmeivel. Ugyanakkor arra figyelmeztette az érintett társaságokat, hogy a Nemzeti Jóléti Alap nem egy feneketlen zsák, nem csak a fűtőanyagipari és energetikai projektek finanszírozására szolgál.

Az elvileg az önkéntes nyugdíjfelhalmozás társfinanszírozására és a nyugdíjalap hiányának fedezésére szánt, az olajbevételekből feltöltött Nemzeti Jóléti Alap vagyona október 1-jén 83,2 milliárd dollárra rúgott. Ennek az összegnek a 60 százalékát fordítja belföldi befektetésekre, infrastrukturális beruházásokra az orosz kormány. Sziluanov szavai szerint az alap ezen részéből kaphatna segítséget a két bajba jutott cég, bár azt nem részletezte, hogy pontosan mennyit.