Rászállt a NAV ezekre a cégekre – az ellenőrzések folytatódnak

Kiemelt figyelmet fordított idén az adóhivatal a cégtemetők felszámolására. Eddig 500 olyan ügyet göngyölítettek fel, amelyben hatalmas tartozást felhalmozott cégeket tüntettek el. Eközben egyre többen élnek az adóamnesztiával.

Egyre nagyobb gondot okoz a gazdaságban, hogy a nagy adósságot felhalmozó vállalatok cégtemetőkben tűnnek el. Ez úgy lehetséges, hogy a tetemes adósságot felhalmozó cégeket fiktív iratokkal fillérekért veszik meg szélhámos vállalkozók, az érintett társaságot pedig ezek után nem lehet megtalálni - hangzott el a Kossuth Rádióban.

Ilyen ügyekben az adóhivatal több száz vizsgálatot folytatott le - mondta a Krónikának a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese. Varga Árpád hozzátette: csaknem 500 vizsgálatot folytattak le, és milliárdos tartozásokat állapítottak meg.

Idén júliusban a NAV a legnagyobb magyar cégtemetőt is felszámolta. A bűnszervezet 159 gazdasági társaságot tüntetett el, 800 millió forintos kárt okozva az államnak és a hitelezőknek. A cégtemetők elleni küzdelem a jövő évben is kiemelt figyelmet kap.

Eközben egyre többen élnek az adóamnesztiával. Az első három évben eddig 444 számlát nyitottak magánszemélyek, amelyre csaknem 30 milliárd forintot fizettek be. Az adóamnesztia lényege, hogy minimális közteherfizetés mellett az adóhatóság nem firtatja a pénzösszegekek származását.