Felső határral jöhet az internetadó

Biztosan nem fogadja el a kormánytöbbség az internetadó tervét abban a formában, ahogy az a tegnapi törvényjavaslatban szerepel - erről beszélt ma a Fidesz frakcióvezetője, és több kormánytag is. Ha lesz internetadó, akkor is limitet, felső határt vezetnek be - magánembereknél maximum havi néhány száz, céges előfizetéseknél pedig pár ezer forint lehet a határ. A tervek szerint az adót nem az ügyfeleknek, hanem a szolgáltatóknak kell majd befizetniük.

„A távközlési adó hatályát kiterjesztjük az internetszolgáltatásokra” - ezt kedden jelentette be a nemzetgazdasági miniszter, aki azzal indokolta az intézkedést, hogy egyre többen telefonálnak a világháló segítségével. Akkor még a mértékről nem beszélt, de a később az Országgyűlésnek benyújtott adócsomagban már ez is szerepelt.

„Az internetadóról egyelőre annyit lehet tudni, hogy 150 forintot fogunk fizetni gigabyte-ként, egyelőre nem ismert az, hogy felsőhatár bevezetésre kerül-e. Ez a felsőhatár egyébként a telekommunikációs adónál, mint a percadónál, mint pedig az sms-adónál ismert. egyébként várható az adóból származó bevételek tekintetében - ami 20 milliárd forint -, hogy egy ilyen felső korlátot be fognak vezetni” – mondta Kalocsai Zsolt, a RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A Fidesz-frakció mindenképp felső korlátot vezetne be.

Rogán Antal az MTI-nek azt mondta: a limitet annak mintájára és mértékében szabnák meg, ahogy ez a beszédalapú telefonálásra korábban elfogadott adótörvényben szerepel. Ennek összege havonta magánszemélyek esetében legfeljebb 700 forint, míg cégek esetében 5000 forint lehet.

A frakcióvezető hangsúlyozta: ragaszkodnak ahhoz, hogy a távközlési adóhoz hasonlóan ezt az adót is a szolgáltatók fizessék meg, ezért módosításokat fognak benyújtani a javaslathoz.

Az új adót az internetes adatforgalom után kell fizetni. Így például elektronikus levelezés, videó le- és feltöltés, online film nézése és online zene hallgatás után.

A nemzetgazdasági miniszter Az Estében azt mondta: az új terhet a szolgáltatók fizetik majd. „Ez egy olyan típusú adó, ami a távközlési adó kiterjesztését jelenti, a szolgáltatóknak kell fizetni, nem az ügyfélnek. Nagyon bízom benne, hogy van olyan verseny Magyarországon, hogy ennek az áthárítása nem is merül fel” – mondta Varga Mihály.

A szakminiszter bejelentette: az internetadóval kapcsolatban több kérdés is felmerült, ezért egyeztetést kezdeményezett az internetes szolgáltatók vezetőivel.