Az egyházak módosítanák a szociális temetkezésről szóló törvényt

Egyeztetnének a kormánnyal az egyházak és a temetkezési szakma képviselői a szociális temetésről, mert álláspontjuk szerint "finomításokra" lesz szükség a hamarosan hatályba lépő törvénnyel kapcsolatban.

Az  Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület közleménye szerint október 16-17-én Esztergomban Állam, Egyház, Temetkezés címmel konferenciát rendeztek, amelyen részt vettek a temetkezési szakma öt magyarországi szervezetének képviselői, Marek Czichewicz, a nemzetközi temetkezési világszervezet (FIAT-IFTA) alelnöke és több egyházi vezető.

A rendezvényen Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke felhívta a figyelmet az együttműködés fontosságára, és elmondta, véleménye szerint a szociális temetés kérdésével a törvényalkotók legkésőbb fél év múlva ismét foglalkozni fognak.

Székely János esztergom-budapesti segédpüspök is úgy látja, a visszajelzések alapján finomításokra lesz szükség a rövidesen hatályba lépő törvénnyel kapcsolatban. A segédpüspök szerint a tapasztalatok levonása után az egyháznak és a temetkezési szakmának közösen kell megkeresnie a törvényalkotót "a nyitott kérdések" rendezése érdekében.

A temetkezési szervezetek vezetői is a kormánnyal való együttműködést tartják az "egyetlen helyes útnak".
A közlemény kitér arra is: a temetkezés finanszírozásáról, folyamatáról, a kegyeletgyakorlás szokásairól november 6-8. között nemzetközi konferenciát tartanak a visegrádi négyek szakmai szervezeteinek részvételével, amelyen több tagállam kormányszinten fogja magát képviseltetni.

Így módosul a törvény

2015. január 1-jén lép érvénybe a temetkezésről szóló törvény módosítása, amelynek értelmében az elhunytak hozzátartozói szociális temetést kérhetnek az önkormányzattól. Szociális temetésnél a hozzátartozót nem terhelik költségek, az állam ingyenesen biztosít sírhelyet és koporsót vagy urnát, gondoskodik a holttest hűtéséről, szállításáról. Ugyanakkor a hozzátartozó vállalja, hogy ő vagy akit felkért, közreműködik az elhunyt temetésre való előkészítésében, a sír kiásásában és visszahantolásában, a koporsó vagy az urna szállításában a temetőn belül, továbbá a sírba helyezésben vagy az urnaelhelyezésben.

Ha a haláleset kórházban történt, vagy az elhunytat felboncolták, az intézmény készíti elő a holttestet a temetésre. Ha a hozzátartozó szociális temetést igényel, de nem tudja teljesíteni az említett feladatokat, az önkormányzat közköltségen temetteti el az elhunytat. Ez esetben a temetési költségek hagyatéki teherként érvényesíthetők.