Szakmai szervezetek üdvözlik a zenei jogdíjak tervezett csökkentését a vendéglátásban

Szakmai szervezetek üdvözlik a zenei jogdíjak jövőre tervezett átlagosan 19,5 százalékos csökkentését - mondta a Vendéglátó és Idegenforgalmi Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) főtitkára az MTI-nek kedden.

A zenei szerzőket képviselő Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület hétfőn azt közölte az MTI-vel: jelentősen, átlagosan 19,5 százalékkal csökkenteni javasolja az Artisjus a vendéglátó üzletek által fizetett zenei jogdíjakat jövőre. A szervezet közleménye szerint benyújtotta az erről szóló díjszabástervezetét a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához, amelyet előzetesen egyeztetett a VIMOSZ és az MSZÉSZ képviselőivel.

Böröcz Lajos, a VIMOSZ főtitkára az MTI-nek elmondta: javaslataikat előzetesen bemutatták az Artisjusnak, a szervezet megértette a vendéglátók részletesen ismertetett gazdasági helyzetét, és így sikerült elérni a csökkentést. Kiemelte: üdvözlik a végeredményt, a jogdíjcsökkenés következtében várhatóan több vendéglátóhely dönt majd a nyilvános zenefelhasználás mellett.

Kovács István, az MSZÉSZ főtitkára kiemelte: komoly kedvezmény a csökkentés, ami a vendéglátásra vonatkozik. Felidézte : a 2013-as megállapodás értelmében a szállodák és éttermek szövetsége két évre, 2014-re és 2015-re kérte és kapta meg a lehetőséget arra, hogy a szállodai jogdíjak szintje változatlan maradjon. Véleménye szerint a vendéglátókra vonatkozó mostani könnyítésnek azért lehet jótékony hatása, mert az elmúlt években számos helyen megszüntették a zeneszolgáltatást a díjak emelkedése miatt. Reményét fejezte ki, hogy több helyen ismét lesz zeneszolgáltatás az intézkedésnek köszönhetően.

Az Artisjus közleménye szerint a díjszabástervezetről a végső döntés a közigazgatási és igazságügy-miniszter hatásköre, decemberre várható a jóváhagyás. A tervezet szerint a szerzők, előadók és kiadók csökkentik, egyben egyszerűsítik tarifarendszerüket: a javaslat a zeneszolgáltatást is folytató üzletek díjkalkulációja során a nekik otthont adó település lélekszámát veszi figyelembe. A jogvédő iroda szerint ezzel megszűnik az eddigi közigazgatási alapú besorolás, illetve a meghosszabbított nyitva tartási idő súlya is csökken.