Soltész: A szociális munkában is nagy szükség van az egyházakra és a civilekre

Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár az MTI-nek a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesülete (SZIME) XVI. konferenciáján mondta ezt, Siófokon.

A szociális munkában és a gyermekvédelemben, miként az elmúlt években, a következő időszakban is nagyon nagy szükség lesz mind az egyházi, mind a civil fenntartók munkájára, hiszen vagy olyan feladatokat vállaltak át, amelyekre nem volt erejük az állami és önkormányzati fenntartóknak, vagy hiányt pótoltak - mondta az államtitkár.

Soltész Miklós a mintegy háromszázötven résztvevő előtt tartott előadásában az ágazat támogatását ígérte, függetlenül attól, hogy ki a fenntartó. Felidézte, hogy az elmúlt négy évben (szociális és családügyért felelős államtitkárként) sorra járta a megyéket és több mint kétszáz intézményben tájékozódott.

Az ott látottak alapján az államtitkár köszönetet mondott a szociális ellátásban dolgozóknak, az elért eredményeket pedig a közös munka sikereként értékelte. Példaként említette a bérpótlékot - amely szavai szerint "egy kis lépés volt", de fontosnak nevezte, hogy ebben a kisegítő dolgozók is részesülnek -, valamint azt, hogy az elmúlt négy évben 25-30 milliárd forintot tudtak intézményfelújításra fordítani.

Büszke rá, hogy az első két évben meg tudták menteni az ellátórendszert, nem kellett bezárni intézményeket, megállították az előző időszakot jellemző leszakadást, a normatívacsökkenést, és egy idő után, ha nem is nagymértékben, de el tudtak érni valamilyen kedvező változást - mondta az államtitkár.

A pécsi székhelyű SZIME legnagyobb, évente megrendezett háromnapos konferenciáján a szakemberek arra szeretnének választ kapni, hogy mire számíthat a szociális intézményrendszer, milyen jövőképet vázolnak fel a kormányzat képviselői.

Kocsis József, az egyesület elnöke hétfőn, a szakmai fórum nyitó napján az MTI-nek az mondta: "Azt várjuk, hogy stabilizálódjon az ellátórendszer helyzete, lehessen hosszú távon tervezni, legyen kiszámítható és kiegyensúlyozott." Kiemelte: amit a szociális és gyermekvédelmi rendszerben dolgozó mintegy 90 ezer szakember nagyon vár, az az ágazati bérfejlesztés, az ágazati életpályamodell bevezetése, amelynek előkészítésében az egyesület is részt vett.