Ban Ki Mun Izrael és a palesztinok közötti tárgyalások folytatását sürgette

Izrael és a palesztinok közötti béketárgyalások folytatását sürgette Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár Móse Jaalon izraeli védelmi miniszterrel való New York-i találkozóján.

A világszervezet vezetője azt mondta, "nincs vesztegetni való idő", ha életben akarják tartani a béke reményét. Ban Ki Mun hangsúlyozta, alapvető fontosságú, hogy az izraeliek és a palesztinok folytassák a párbeszédet és rendezzék problémáikat.

A zsidó állam és a palesztinok 2013 júliusában három év szünet után kezdtek újra béketárgyalásokba, amelyek azonban idén márciusra zsákutcába jutottak, áprilisban pedig összeomlottak. A felek egymást vádolták a kudarc miatt.

A hétfői találkozón az ENSZ-főtitkár üdvözölte, hogy Izrael támogatja a nyári héthetes harcokban súlyos pusztítást szenvedett Gázai övezet újjáépítését célzó mechanizmust, és szorgalmazta, hogy ez maradjon is így. Izrael és a Palesztin Hatóság szeptemberben a világszervezet közvetítésével egyezett meg arról, hogy az ENSZ ellenőrzése alatt megkezdődik az építőanyagok szállítása az övezetbe.

A gázai konfliktusban több mint kétezer palesztin halt meg, többségük civil. A harcoknak augusztus 26-án egyiptomi közvetítéssel vetettek véget, a tárgyalások október 27-én folytatódnak Kairóban.