Téma lesz az ebola az uniós külügyminiszterek tanácskozásán

Kiemelt helyen szerepel az Európai Unió külügyminisztereinek hétfői luxembourgi tanácskozásán az ebolajárvány elleni fellépés.

Egy neve mellőzését kérő diplomata elmondta: David Cameron brit kormányfő levélben kérte, hogy ez a téma minden megbeszélésen, minden szinten szerepeljen, ezért nemcsak a külügyminiszterek, de e heti csúcstalálkozójukon az állam-, illetve kormányfők is foglalkoznak majd vele. Catherine Ashton, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a tanácskozásra érkezve hihetetlenül összetettnek nevezte a problémát, és utalt rá, hogy az EU immár félmilliárd euróval járul hozzá a kór megfékezéséhez.

Napirenden van a tanácskozáson az ukrajnai konfliktus is. Egy név nélkül nyilatkozó diplomata szerint a külügyminiszterek a helyszínen zajló folyamatok változékonysága, a többi között az ottani választások közeledte miatt nem tesznek majd határozott állásfoglalást az ukrán válság ügyében, így várhatóan a szankciókon sem változtatnak. Catherine Ashton arról beszélt, miszerint kulcsfontosságú, hogy mindaz, amiről szeptemberben Minszkben sikerült megállapodni, a gyakorlatban is megvalósuljon.

A közel-keleti, szíriai és iraki eseményeket illetően a külügyminiszterek várhatóan óvatosan üdvözlik majd az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges muszlim szervezet ellen folyó amerikai hadjáratot.

Szó lesz a Gázai övezet újjáépítéséről is, amellyel kapcsolatban az az egyik legjelentősebb nyitott kérdés, hogy a felajánlott források hogyan juthatnak be az ostrom dúlta területre, ahova Izrael nagyon korlátozottan enged be bármit is. Líbia megsegítése végett az ENSZ különmegbízottjával, Bernardino Leonnal is megbeszéléseket folytatnak majd, aki korábban az EU déli szomszédságpolitikáért felelős megbízottja volt.

Újságírói kérdésre válaszolva Catherine Ashton megerősítette, felkérést kapott, hogy uniós főképviselői megbízatásának október végi lejártát követően is ő képviselje a nagyhatalmakat az iráni atomprogramról Teheránnal folytatott tárgyalásokon.