Tatabányai buszbaleset: nincs kihallgatható állapotban a sofőr

Nem sérült meg annak az autóbusznak a sofőrje, amelyik Tatabányán összeütközött egy vonattal, de az 56 éves férfi nincs kihallgatható állapotban - közölte Pruzsina Alice, a Vértes Volán szóvivője.

A szóvivő tájékoztatása szerint a sofőr 15 éve dolgozik a cégnél, négyszázezer kilométert vezetett balesetmentesen, de jelenleg nincs kihallgatható állapotban, "folyamatosan a sérültek állapota felől érdeklődik", így egyelőre nem tud magyarázatot adni a balesetről.



Pruzsina Alice elmondta, a buszon húszan utaztak, a négy legsúlyosabb sérült a busz hátsó részében.
A szóvivő tájékoztatása szerint egy 20 éves Ikarus busz szenvedett a balesetet, a járművet az idén akarták leselejtezni.

A megyei mentőszolgálat vezetője korábban azt közölte az MTI-vel, hogy hétfő délelőtt egy menetrend szerinti csuklós busz ütközött össze egy vonattal Tatabányán, az Erőmű lakótelepi átjáróban. A balesetben 17 ember sérült meg, közülük négyen súlyosan.

Ónodi Lívia elmondta, három ember szenvedett gerinc-, koponya- és mellkassérüléseket, egy sérült sokkos állapotban van.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint az ütközés után a vasúti szerelvény nyolcvan-száz méternyire állt meg.

A Mávinform úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy a Vértes Volán járata a jól működő fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a vonat elé. Both Ferenc sajtóügyeletes közleménye szerint a vonaton nem sérült meg senki.

A mentés és a helyszínelés idejére áll a forgalom a Tatabánya-Környe vasútvonalon, a baleset következtében egy felsővezeték tartó oszlop is kidőlt.

A MÁV-Start Zrt. vonatpótló buszokat rendelt a vonat utasainak elszállítására, és Tatabánya és Környe között is vonatpótló autóbuszok viszik az utazókat.

Az utasoknak 20-30 perces késésre kell számítaniuk a délutáni órákig.