Sok ezer autóst érint: visszafizetik a jogtalanul beszedett díjakat

Az érintett lízingcégeknek fillérre pontosan kiszámolva kell visszafizetniük a jogtalanul felszámított árfolyam-különbözetet a több mint 24 ezer érintett ügyfélnek, az MNB felügyeleti szóvivője a Ma reggelben azt mondta, szerinte erre heteken belül sor kerülhet.

Az MNB szeptemberben lezárt vizsgálatsorozatában azt állapította meg: nyolc autófinanszírozási társaság jogsértően számolta fel fogyasztóinak devizában kamatfelárként a járművek forintban megállapított casco díját, ezért összesen több mint 37 millió forint bírságot szabott ki az érintett vállalkozásokra. Binder István a hétfői Ma reggelben arra hívta fel a figyelmet, az ügyfelek nem is igazán tudtak arról, hogy a lízingcégek a casco díjat is devizaalapon számították fel, néhányan azonban jelezték ezt, ahogy az MNB is ismerte ezt a gyakorlatot, így a vizsgálat egyrészt ügyfélpanaszok alapján, másrészt hivatalból indult el.

A jegybank határozatában egyben kötelezte a cégeket, hogy fillérre pontosan kiszámolva fizessék vissza a jogtalanul felszámított árfolyam-különbözetet a több mint 24 ezer érintett ügyfélnek, amit a magyar Nemzeti Bank szigorúan ellenőrizni is fog. Az MNB felügyeleti szóvivője az M1 reggeli műsorában azt mondta, a finanszírozók többsége szerinte ezt azonnal végre is fogja hatni, hiszen a Lombard Leasing kivételével egy társaság sem kezdett pert a magyar állam ellen, így a kifizetésekre akár már heteken belül sor kerülhet.

Binder István hozzátette, az MNB jó esélyt lát arra, hogy az első fokú eljárás után másodfokon is nyerjen a Lombard Leasing Zrt.-vel szemben, ezt követően pedig ott is visszakaphatják az ügyfelek a nekik járó pénzt. A Lombard kapta egyébként a legmagasabb, 20 millió forintos bírságot, de Binder István hangoztatta: a más társaságokkal szembeni friss intézkedések mellett a pénzintézettel szembeni határozat még tavaly született, és a bírságot a cég be is fizette, az ügyfeleket azonban egyelőre nem kártalanította, minthogy peres eljárásban kezdeményezte a határozat hatályon kívül helyezését.

Első fokon a Fővárosi Bíróság 2014 áprilisában elutasította a Lombard Leasing Zrt. keresetét, a pernyertes az MNB lett. A lízingcég ezt követően 2014 júniusában a Fővárosi Törvényszéken fellebbezést nyújtott be, jelenleg a per másodfokon van - tette hozzá a szóvivő. A Lombard azt kérte a bíróságtól, hogy a visszatérítés ügyében függessze fel a felügyeleti határozatot a per lezárultáig, a bíróság pedig helyt adott a kérelemnek, ezért nem kaptak még visszatérítést az ügyfelek.

"A jegybank meg van győződve róla, hogy határozata jogszerű, s így az első fokú bíróság után jogerősen is kiállja a bírósági eljárás próbáját" - jegyezte meg Binder István. Hozzátette: a jogsértés miatt többletköltséget fizető ügyfelek az MNB várakozása szerint a bírósági peres eljárás lezárultát követően juthatnak hozzá jogos követelésükhöz. Hasonló problémával az MNB más cégnél nem találkozott. A jegybanki közleményben felsorolt többi, a jogsértés miatt elmarasztalt társaság befizették a bírságot, és nem indítottak peres eljárást a jegybanki határozattal szemben - tette hozzá. Megjegyezte azt is, hogy egy, a közelmúltban megbírságolt társaság esetében még nem zárult le a bírságbefizetési, illetve jogorvoslati eljárás beadásának határideje.

Az MNB korábbi közleménye szerint a devizában számolt casco miatt a Lombardon kívül a Budapest Autófinanszírozási Zrt.-nek, és az Erste Bank Zrt.-nek 5-5 millió forintot kell befizetnie. A Santander Consumer Finance Pénzügyi Vállalkozás Zrt.-re, az UniCredit Leasing Hungary Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-re és a Raiffeisen Lízing Zrt.-re egyenként 2 millió forintos bírságot szabott ki a jegybank. Az RCI Lízing és Autófinanszírozási Zrt.-nek 1 millió, a Mercedes-Benz Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-nek 150 ezer forintot kell befizetnie. A Lombard elleni határozatot még a PSZÁF hozta tavaly júliusban, az akkori határozat szerint a lízingcégnek - 14 ezer szerződéssel összefüggésben - 380 millió forintot kellett volna augusztus végéig visszafizetnie az ügyfeleknek.