Németh Szilárd: akinek bizonyítéka van, kérjük, tárja elénk

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke az amerikai beutazási tilalomról beszélt a Közbeszédben.

A kormánynak és a Fidesznek nincs takargatnivalója a beutazási ügyben, de egyelőre kevés információ áll rendelkezésükre, hiteles tájékoztatásra lenne szükség - jelentette ki a Duna Közbeszéd című műsorában az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke.

Németh Szilárd közölte: baráti, stratégiai a viszony Magyarország és az Egyesült Államok között, így kérhetünk segítséget tőlük, "hogy mondják meg hiteles információk alapján, mi a konkrét helyzet, kik érintettek az ügyben és miért". Hozzátette: amíg nem kap a magyar kormány hiteles információkat, addig nem tudnak mit lépni.

A sajtóban megjelent nevekkel kapcsolatos kérdésre úgy válaszolt: jogállamban nem lehet elvárni, hogy bárkitől megkérdezzék, bűnös-e. "Aki állít, az bizonyít egy jogállamban" - hangsúlyozta. Mint mondta, "Magyarország jogállam, az Európai Uniónak és a NATO-nak is tagja, nagyon fontos jogszabályok mentén hozza meg közjogi és magánjogi döntéseit, ezért nem várható el, hogy két ilyen fontos szabályt áthágjunk. Akinél van bizonyíték, azt kérjük, hogy tárja elénk" - fogalmazott. A politikus kiemelte: bízik abban, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megfelelő lépéseket tesz majd Washingtonban annak érdekében, hogy tisztázódjon az ügy.

Az elhangzottakat a politikus az M1 Az Este című műsorában azzal egészítette ki, hogy ragaszkodtak ahhoz, hogy a Nemzetbiztonsági bizottság meghallgatása nyilvános legyen. Itt jelen volt az elhárítás és az Információs Hivatal vezetője is, akik megerősítették, hogy nem érkezett hozzájuk megkeresés, dokumentum az ügyben. A bűnüldöző hatóságoknak addig nincs dolguk, amíg nincs megalapozott információ, a kormány nem nyomozóhatóság - hangsúlyozta Németh Szilárd. Hozzátette: "mint minden jogtisztelő demokráciában az ártatlanság vélelme fontos szempont".

A sajtóban megjelent hírekre reagálva kifejtette: ha az oknyomozó újságírók úgy gondolják, hogy bűncselekmény történt, akkor "alkotmányból levezethető kötelezettségük, hogy bejelentést tegyenek a hatóságoknál".