Magyarázat a baloldal kudarcára

Egy héttel az önkormányzati választások után az eredményeket értékelte Kiszelly Zoltán a Kossuth Rádióban. A politológus a 180 percben elemezte a kormánypártok sikerének és az ellenzék kudarcának okait.

Egy rendkívüli ciklus kezdődött 2010-ben, a „nyolc év rossz baloldali kormányzása” után túlzottdeficit-eljárás maradt az országra, a négy év annak a megszűntetésére, vagyis a költségvetési hiány uniós elvárási szintjére való lefaragásával telt - emlékeztetett az előzményekre Kiszelly Zoltán, hozzátéve: 2014-ben egyértelmű bizalmat szavazott az ország a kormánypártoknak, nem volt sem kormány-, sem polgármesterváltó hangulat. A következő 3 és fél választásmentes év már az építkezésről szól majd - folytatta, hisz versenyképessé kell tenni az országot, hogy a munkahelyteremtés, a jobb megélhetés megvalósuljon. A 2018-as választás leginkább a gazdaság helyzetéről szól majd, a kormánynak addig meg kell mutatnia, képes az országot a növekedés irányába elindítani, hogy közeledjünk a nyugati életszínvonalhoz - mérte fel a távlatokat a politológus.
Hallgassa meg!

Kiszelly Zoltán emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök méltányosságot és nagyvonalúságot kért a győztesektől a vesztesek irányába. Kell is, hisz mindig annak van felelőssége, aki hatalmon van, a kétharmadnak a háromharmadot kell képviselnie - hangoztatta az elemző. Úgy vélekedett, mindegy, ki kormányoz majd 2018-tól vagy 2022-től, ha elindul a legfontosabb rendszerek, úgymint az oktatás, a befektetői környezet vagy az államigazgatás átalakítása, ami az egész ország érdekét kell hogy szolgálja, egy irányban kell továbbfejlődnie, nem lehet négyévente megváltoztatni.

A politológus a műsorban beszélt az ellenzék választási teljesítményéről is. Felidézte: 2010-ben a Fidesz fölényesen nyert, olyan helyeken is győzött, amelyek hagyományosan inkább baloldalinak tekinthetők. Ennek alapján úgy gondolták, hogy a Fidesz nem tudja majd megismételni ugyanezt az idén, és megnyílik előttük a tér. A várakozásokhoz képest viszont rosszabbul szerepelt az ellenzék - mutatott rá.

A balliberális oldalon a kisebb pártok ráadásul azt várták, hogy a májusi európai parlamenti választás eredményét, amikor fej fej mellett szerepeltek, meg tudják ismételni ősszel is, de ez nem következett be - állapította meg Kiszelly Zoltán. Ott tudtak ugyanis csak sikeresek lenni, ahol korábban is baloldali polgármesterek voltak vagy komoly bázissal rendelkeztek. A kisebb pártok azt nem érezték, hogy az MSZP-vel tartósan egy szintre tudnának kerülni, a szocialisták pedig azt, hogy növekedni tudnának. Ez a baloldal kudarcának oka - összegezte az elmúlt időszak történéseit a politológus.