Elhaladt a Mars mellett a Siding Spring üstökös

Egy nemrégiben felfedezett üstökös vasárnap elhaladt a Mars mellett, egyedülálló lehetőséget nyújtva a kutatóknak egy, a Naprendszer legtávolabbi szegletéből származó objektum vizsgálatára.

A Siding Spring üstökös vasárnap másodpercenként 56 kilométeres sebességgel haladt el a negyedik bolygó mellett, 139 ezer 500 kilométerre közelítve meg. A felszínen lévő robotfelderítők és a bolygó körül keringő műholdak kameráikkal és egyéb műszereikkel igyekeztek nyomon követni.

Az üstökösök egyfajta időkapszulák, a Naprendszer 4,6 milliárd évvel ezelőtti keletkezésének maradványai. Tanulmányozásuk betekintést engedhet a bolygók születésekor fennálló körülményekbe. A Siding Spring különösen ősi időkapszula, mivel az Oort-felhőből - a Neptunusz pályája mögött elterülő régióból - érkezve először jár a belső Naprendszerben, központi csillagunktól soha nem kapott még „hőkezelést”, így valószínűleg megőrizte több milliárd éves állapotát. A C/2013 A1 néven is ismert űrvándor jeges magja csupán 1000 méter átmérőjű.

A Siding Spring üstökös a Hubble felvételén. (Fotó: NASA, ESA, and J.-Y. Li (Űrtudományi Intézet)

A Siding Spring üstökös a Hubble felvételén. (Fotó: NASA, ESA, and J.-Y. Li (Űrtudományi Intézet)



A NASA Mars Reconnaissance Orbiter szondája igyekezett lencsevégre kapni és feltérképezni alakját, ilyesmit soha nem próbáltak még Oort-felhőbeli látogatóval. Más szondák gáz- és porfelhőjét (kóma), illetve a belőle áradó anyagfolyamot (csóva) igyekeztek tanulmányozni. A kutatókat leginkább az űrvándor marsi atmoszférával való bárminemű interakciója érdekelte, erre a frissen érkezett NASA-szonda, a MAVEN különösen felkészült, mert feladata eredendően a marsi légkör vizsgálata.

A Curiosity és az Opportunity a felszínről próbálta nyomon követni a Siding Springet. Mivel a bolygó ellentétes féltekéjén vizsgálódnak, így a tervek szerint az Opportunity a hajnali félhomályban készített képeket, órákkal az üstökös elhaladása előtt, míg a Curiosity napnyugta után követte a távolodót.

A Mars és a Siding Spring üstökös közeli találkozásának koncepciórajza. (Fotó: NASA)

A Mars és a Siding Spring üstökös közeli találkozásának koncepciórajza. (Fotó: NASA)



Mivel napokig tart az adatok és eredmények begyűjtése, illetve feldolgozása, a kutatók szerint legalább három-négy napba telik, mire közzétehetik az előzetes eredményeket.

Az üstököst 2013 januárjában azonosította Robert McNaught, az ausztráliai Siding Spring Obszervatóriumban.

A marsi elrepülés megfigyelése egy nagyobb Siding Spring-kampány részét képezi, mely jóval a vasárnapi esemény előtt indult, és nyomon követi majd az űrvándor útját az Oort-felhő felé. (Az üstökös október 25-én kerül a legközelebb a Naphoz.)