Átadták a Magyar Nyelvőr Díjakat Budapesten

Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, az ELTE tanszékvezető tanára és Tóth Etelka főiskolai docens, több magyar helyesírási kiadvány szerkesztője vehette át a Magyar Nyelvőr Díjat hétfőn Budapesten.

Péntek János nyelvésznek, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanárának, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnökének október 3-án Marosvásárhelyen adták át az elismerést.

Kiss Róbert Richard, a Magyar Nyelvőr Alapítvány társadalmi tanácsadó testületének elnöke az ünnepségen elmondta: hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal adományozták a díjat, amelyet olyanok kaphatnak meg, akik a legtöbbet tették a magyar nyelv ápolásáért az elmúlt évben határon innen és túl.

Hozzáfűzte, hogy a díjazottakat három terület képviselői közül választja ki a kuratórium: a határon túliak és a Magyarországon élők köréből, valamint azok közül, akik a legtöbbet tették az alapítvány céljainak megvalósításáért. A kitüntetés 300 ezer forint pénzjutalommal jár.

Az alapítvány célja, hogy az 1872-ben elindult Magyar Nyelvőr című folyóirat szellemiségének megfelelően a magyar nyelv megőrzését, kutatását, ápolását szolgáló rendezvényeket, kiadványokat, törekvéseket támogassa - tette hozzá. Arról is szólt, hogy Marosvásárhelyen ezer könyvet osztottak szét középiskolás diákoknak és olyan pedagógusokat díjaztak, akik sokat tesznek a magyar nyelv ápolásáért Erdélyben.

A rendezvényen bemutatták Kiss Róbert Richard A fantasztikus nyelv című kötetét is, amely Keszler Borbála nyelvészprofesszor szerkesztésében a Mediacom Kiadó gondozásában jelent meg.

Szörény Péter, az alapítvány kuratóriumi tagja kiemelte: a kötet - amely nem nyelvtankönyv - sok érdekességet tartalmaz, ilyenek például a leggyakoribb családnevekkel és a híres magyar sportklubokkal foglalkozó fejezetek is.

A kötetben a nyelvekről és nyelvváltozatokról, ezen belül egyebek mellett a határon túli magyarok szavairól, a csángók eredetéről és a diáknyelvről is olvashatnak az érdeklődők.