Támadnak a rémkaticák - nem lehet kiirtani őket

A katicák ezen faját biológiai védekezésként telepítették be először az Egyesült Államokba, majd több nyugat-európai országba. Hazánkban 2008 óta van jelen, 2011 óta tömegesen.

A rémkatica vagy más néven harlekinkatica Kelet-Ázsiában őshonos. A levéltetvek elleni biológiai védekezésre először az Egyesült Államokba, majd több nyugat-európai országba is betelepítették. Arra azonban nem számítottak, hogy a harlekin az őshonos katica fajokat is kiszorítja. A harlekinkaticák a mezőgazdaságban bajt okoznak, otthon azonban nem kell félni tőlük.

A harlekinkatica elterjedése mára az elhibázott biológiai védekezés iskolapéldája lett. A szőlőben már a jelenlétével is hatalmas károkat okozhat hazánkban is. A lakásokba is beköltöző állatok nem veszélyesek, de a testükben található vegyület allergiás reakciókat válthat ki. A harlekinkatica meg is haraphatja az embert, amitől a bőrön pirosság és enyhe duzzanat keletkezhet. Kiirtani pedig nem lehet őket.

Dr. Merkl Ottó, a Magyar Természettudományi Múzeum entomológusa szerint ezek a katicák telelő helyet keresnek, ezért kilószámra özönlik el a lakásokat. Innét is származhat a rémkatica elnevezésük. A szakember elmondta, hogy az első harlekinkaticát Magyarországon 2008-ban találták, egy évvel később már az egész országot elárasztották, 2011 óta pedig tömegesen vannak jelen az országban. Hozzátette, hogy ez most már nem is fog változni, ugyanis nincs ellenszer. Ha bejönnek a lakásba a leghatékonyabban a porszívóval védekezhetünk ellenük.

 

A harlekinkaticák származási helye Japán, Korea és Kína. Mivel hasznosnak gondolták, így került Ázsiából Európába – mondta Dr. Merkl Ottó. Magyarországra már magától érkezett ez a faj, ami azóta elárasztotta egész Európát – fűzte hozzá. A szakember elmondta, hogy a harlekinkaticák jelenleg télire próbálnak felkészülni, cukrot keresvén szállják meg a szőlőket, veszélyeztetve a szüretet. Az entomológus azt mondta, hazánkban idén először nézünk szembe szüretkor a harlekinkaticákkal ilyen számban, de a francia borvidékeken már régóta problémát okoznak.

Dr. Merkl Ottó elmondta azt is a műsorban, hogy Dániában, Hollandiában és Belgiumban a megszokott hétpettyes katicafaj mára visszaszorult, helyüket a harlekinkaticák vették át. Ez a faj sokkal szaporább a hagyományos katicáknál és meglehetősen változatos kinézetűek: a leggyakoribb a sárga alapon 15-20 pettyes, de létezik a fekete alapon piros pettyes változatuk is. Az eredeti hazájukban még változatosabbak.

A szakember megjegyezte, hogy a harlakinkaticákban állítólag olyan anyag van, ami akár a malária ellenszere is lehet.