Erdő Péter: az intézményes elkötelezettségtől való félelem világjelenség

Az intézményes elkötelezettségtől való félelem nem európai, hanem világjelenség - egyebek mellett ez is kiderült a Vatikánban a családról zajló püspöki tanácskozáson, amelynek első hetéről Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor számolt be az MTI-nek.

A posztszovjet térségben például a házasságok 85-90 százaléka rövid idő elteltével válással végződik, és ennél is több a bármilyen intézményes forma nélkül együtt élők száma - jegyezte meg a püspöki szinódus főrelátora (a tanácskozás első ülésnapján ő vezette fel a püspöki találkozó témáit, majd a vita első hete után ezeket össze is foglalja).

"A világ nagy részén az emberek nem jókedvükben változtatják meg a korábbi generációk családteremtési szokásait, hanem a rájuk nehezedő társadalmi kényszerből. Komoly súlyok alatt görnyednek. A családokat a munkakeresés, kivándorlás, éhínség, üldöztetés, háborúk destabilizálják. Vannak szinte eltűnés szélén álló keresztény közösségek, Szíriában, Irakban és máshol is" - hangsúlyozta a bíboros, és emlékeztetett arra, hogy a szinódus külön nyilatkozatot adott ki az üldözöttek és hazájukat elhagyók védelmében.

Erdő Péter elmondta, hogy az utóbbi öt nap alatt több mint 150 püspök tartott felszólalást a vatikáni szinódusi teremben.
"Voltak témák, melyekhez öten, máshoz harmincan is hozzászóltak. Hangsúlyosabb téma volt házasság és a család értéke, a családok szerepe az igehirdetésben, a fiatalok vagy az új házasok kísérése. Nagyon pozitív kép rajzolódott ki a családokból álló hívő közösségeknek az egyházban betöltött szerepéről" - jelentette ki Erdő Péter.

A püspök kitért arra is, "tucatjával szólaltak fel az afrikai egyház tagjai azzal kapcsolatban, hogy nemzetközi szervezetek és nyugati kormányok befolyást próbálnak gyakorolni, hogy az afrikai országok törvényhozását a gender szemléletek szerint alakítsák át. Ez nemcsak a keresztény hitnek, hanem a helyi afrikai kultúrának is ellentmond".
Erdő megjegyezte, a szinódus megmutatta, hogy "óriási különbségek léteznek Európán belül is. Skandináviából, ahol alacsony a vallásosság mértéke, arról hallottunk, hogy az emberek belefáradtak a szekularizmusba, és keresnek valami markáns eszményt".

Az október 19-ig tartó szinódus második hetében munkacsoportokban folyik majd a munka és a záródokumentum előkészítése. Ezt szövegrészenként szavazzák meg a püspökök.

"A záródokumentum nem lesz semleges. Nem lehet az, mivel a szinódusnak az a hivatása, hogy elősegítse a nyitott kérdések mélyebb átgondolását és előkészítse a szintén a családról szóló 2015-ös rendes szinódust" - tette hozzá.

A bíboros elmondta, a szinódus végén a püspökök egy közös üzenetet is kiadnak.
Arra a kérdésre, hogy a szinódus után folytatódik-e főrelátori munkája, Erdő Péter úgy válaszolt: Ferenc pápától kapott megbízatása csak a mostani szinódusra szólt.