Vona: cél a Jobbik második helyének megerősítése

A Jobbik elnöke akkor lenne elégedett, ha a vasárnapi önkormányzati választáson pártja a polgármesterek és képviselők számában és befolyásában 2010-hez képest jelentősen előre tudna lépni.

Vona Gábor csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasváriban tartott kampányrendezvényén azt mondta, a mostani választás tétje a városvezetők és az önkormányzati képviselők személyén túl az, hogy ki lesz majd a Fidesz kihívója 2018-ban.

Az emberek számára az alternatíva a legerősebb ellenzéki párt lehet, ezért a Jobbik célja a jelenleg birtokolt második helyének stabilizálása és erősítése lesz - fogalmazott az ellenzéki párt elnöke.

Vona Gábor egy játszótér átadásán elmondta, a párt erősödésével kapcsolatban biztató jeleket tapasztalt országjárása során, ez pedig lehetőséget ad arra, hogy a Tiszavasvárihoz hasonló településeken tovább bizonyítva, "tovább járva a tisztesség útját" 2018-ban a Jobbik leváltsa a jelenlegi kormányt.

Az ellenzéki párt elnöke egy kampánnyal kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, a Jobbik "járja a saját útját", nagyon sok településen azonban a Fidesz az MSZP-vel fog össze a Jobbik ellen.

Tiszavasváriban is ez a helyzet, hiszen itt a Fidesz és az MSZP "kéz a kézben" próbálja megakadályozni a Jobbik, illetve Fülöp Erik jobbikos polgármesterjelölt győzelmét - közölte Vona Gábor, hozzátéve, ilyenre van még példa Füzesabonyban, Recsken, Balmazújvárosban, és legalább egy tucat településen az országban.

A pártelnök vélekedése szerint a két párt a háttérben tudatosan fogott össze a Jobbik ellen, és ha ez valóban így van, akkor ez egy országos tendenciát jósol meg. "A Jobbik erősödése valószínűleg össze fogja sodorni, össze fogja söpörni azt, ami összetartozik, ezért nem lennék meglepve, hogy a következő években akár a Fidesz és az MSZP egymásra is ráfanyalodna" - tette hozzá Vona Gábor.