Közepes haltermésre számítanak a tolnai halgazdaságok

Nem tett jót a a jelentős nyári csapadék, az özönvízszerű esők ugyanis kimosták a tavakból a hal növekedése szempontjából fontos zooplanktont. Pontyból várhatóan túlkínálat lesz.

Közepes mennyiségű haltermésre és a tavalyihoz hasonló árakra számítanak az őszi lehalászás kezdetén a Tolna megyei halgazdaságok, a haltermés túlnyomó részét adó pontyból jelentős mennyiség maradt tavaszról. Csibi Csaba, az évente mintegy 1200 tonnás halexportot bonyolító bonyhádi Csibi Hal Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: nem tett jót a tógazdaságoknak a jelentős nyári csapadék, az özönvízszerű esők ugyanis kimosták a tavakból a hal növekedése szempontjából fontos zooplanktont, a tenyészidőszak ezért kevéssé volt jó.

Jelezte: várhatóan túlkínálat lesz pontyból, mivel tavasszal jelentős mennyiségű, exportra szánt kétnyaras ponty maradt vissza az országban. Ezt az állományt a termelők kénytelenek voltak visszahelyezni a tavakba, és most már háromnyaras halként jelenik meg a piacon. A magyar ponty egyébként is nehezebben adható el külföldön, és idén a cseh konkurencia mellett megjelent a horvát haltermelés is - jegyezte meg. A szokásos évi mennyiséget el tudják adni az idén is, de ennek előfeltétele a jó minőség - mondta a közel 400 millió forint export-árbevételű, főleg német piacon értékesítő cég vezetője. Az értékesítési árakról annyit közölt, hogy a tavalyi szintet érik el. Hozzátette: a termelőknek az idei évük csak azért alakulhat jobban, mert alacsonyabbak voltak a takarmányárak.

Czikk László, a varsádi Czikkhalas Halászati Kft. tulajdonosa azt mondta: "jó, közepes" haltermésre számítanak, a cég 230 hektárnyi tórendszerén az idén várhatóan 650 tonna halat jelent, aminek 90 százaléka ponty. Kitért arra, hogy a kft. az egyik jelentős hazai áruházlánc halkínálatának kétharmadát adja, várhatóan a tavalyi áron. A döntően belföldön értékesítő kft. valószínűleg eléri a 2013-as 497 millió forintos árbevételét, a karácsony előtti forgalmat azonban most még nem lehet megbecsülni - mondta.