Hétfőn megnyitják a győri Baross Gábor hidat

A kisalföldi megyeszékhely egyik legfontosabb hídja a belvárost köti össze a déli kerületekkel, május óta állt felújítás alatt.

A Magyar Közúti Nonprofit Zrt. csütörtökön közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a nap folyamán a Nemzeti Közlekedési Hatósággal tartott közös helyszíni szemle alapján a hidat ideiglenesen forgalomba helyezték. Kisebb munkálatok után hétfőn megindulhat itt a gyalogos és járműforgalom, miközben a híd alatt és környékén még a következő hetekben is dolgozik a kivitelező.

A Győr centrumában található, a Budapest-Bécs vasútvonal felett átívelő Baross Gábor híd 1893-ban épült, legutóbb 1980-ban újítottak fel, akkor is csak részlegesen. A szerkezeten egy átlagos nap során 17 ezer jármű, köztük több ezer busz halad át.

Az idén május elején kezdődött felújítás a beruházó korábbi közlése szerint bruttó 1,4 milliárd forintba kerül. Az önrész nélküli pályázati forrásból finanszírozott győri beruházás egy bruttó 2,5 milliárdos hídfelújítási program eleme, amelybe összesen nyolc projekt tartozik a Magyar Közúti Nonprofit Zrt. korábbi tájékoztatása szerint.