Honfoglalás-kiállítás Miskolcon

Az Elit alakulat elnevezésű tárlat a Herman Ottó Múzeum papszeri kiállító épületében a magyar honfoglalás kori temetők eddig ismert leggazdagabb leleteit mutatja be. Azok a Bodrogközben található Karos falu melletti dombvonulat régészeti munkái közben kerültek elő 1986-1990-ben.

Pusztai Tamás múzeumigazgató elmondta, a feltárt férfi, női, valamint gyermeksírok aránya sajátos összetételt tükröz: az itt nyugvó halottak között kiugróan magas a férfiak száma. Ezeknek a férfiaknak a sírjában szokatlanul sok fegyvert és méltóságjelvényeket találtak. Három, kiemelkedő rangot jelző tárgyakkal - veretes szablya, tarsolylemez, készenléti íjtegez - eltemetett férfi sírját, úgynevezett ,,vezéri sírokat" is találtak: ők lehettek a kalandozó hadjáratok vezetői, azaz az "elit alakulat".

Pusztai Tamás hozzátette, a vezérek családtagjai és házi szolgái mellett külön csoportot alkottak a kíséret harcosainak sírjai. Ez arra enged következtetni, hogy az itt élő népességet egykor speciális szempontok szerint válogatták össze. A karosi temetők használatának idején, a 895-950-es évek között feltehetően a Felső-Tisza-vidéken lehetett a fejedelmi szállásterület, és ezek a temetők a fejedelmi kíséret tagjainak temetői lehettek.

Pusztai Tamás arról is beszámolt, hogy a kiállítást három teremben építették fel. Az első teremben egy bejárható ásatási diorámán keresztül a kutatás és dokumentálás körülményeit mutatják be, úgy, ahogy az a terepen zajlott. Itt kísérhető figyelemmel a temetőtérképek elemzése is. A második terem egy régészeti kutatólaboratórium, ahol a terepen megtalált leleteket tematikusan, egy-egy kérdés köré rendezve mutatják be. A harmadik terem pedig az első két terem információinak feldolgozását segítő játszó-pihenő tér, jurtával, családi kvízjátékkal, mesékkel, mondákkal a honfoglalás korából.