Vádat emeltek a mesztegnyői plébános felételezett kirablói ellen

3 évig tartott a nyomozás, az egyik feltételezett elkövetőt idén májusban Belgiumban fogták el, majd vallomása alapján júniusban a társa is kézre került. Beismerő vallomást tettek.

Három évig tartó nyomozás után vádat emeltek a mesztegnyői plébános felételezett kirablói ellen - közölte a Somogy Megyei Főügyészség. A rablás egyik feltételezett elkövetőjét ez év májusában - nemzetközi elfogatóparancs alapján - Belgiumban fogták el, majd vallomása alapján júniusban a társa is kézre került, és szintén beismerő vallomást tett.

Elfogásukról Szijártó István, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója sajtótájékoztatón számolt be. Hangoztatta: ez az eset is jó példa arra, hogy soha senki nem gondolhatja azt Magyarországon, büntetlenül meg lehet úszni egy bűncselekmény elkövetését.

A vádlottak - egy 36 éves komlói és egy 27 éves helybeli férfi - 2011. április 5-én hajnalban a kamra nyitott ablakán bemásztak a plébániához tartozó lakásba, mivel úgy tudták, hogy az egyházközség egy pályázaton nagyobb összeget - kétmillió forintot - nyert felújításra, amit a plébános egy lemezszekrényben tart.

A zajra felébredő plébánost a betörők zseblámpával többször fejbe ütötték, a földre teperték, megkötözték, a száját egy ronggyal betömték, majd miután a lemezszekrényben pénzt nem találtak, magukkal vitték a plébános személyes értékeit, készpénzét, valamint egyházi kegytárgyakat, melyek együttes értéke több százezer forintot tett ki. A plébánosnak sikerült kiszabadítania magát, és értesítette a rendőrséget. Az idős férfit a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Az előzetes letartóztatásban levő vádlottakra a Marcali Járási Ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést, közügyektől eltiltást, valamint vagyonelkobzást kér a bíróságtól.