Orbán: Műszaki modernizáció előtt áll a magyar hadsereg

Műszaki modernizációs folyamat elején van a magyar hadsereg - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a közmédiának, miután hadgyakorlatot tekintett meg a Veszprém megyei Öskü melletti kőröshegyi lőtéren.

A kormányfő nyilatkozatában szükségesnek nevezte az alapvető katonai technikai eszközök lecserélését, ami - hangoztatta - igen drága, ám "nem is kell egy lépésben elvégezni, de minden évben haladnunk kell egy-egy lépést előre, hogy azután néhány éven belül megérkezhessünk a modern hadsereggel rendelkező országok klubjába". Hozzátette, novemberben már lesz egy ütemezett beszerzési költségvetés.

Megjegyezte azt is, hogy helikopterek beszerzése szintén szerepel a kormányzati tervek között, de ez sem olcsó mulatság, ezért az összes lehetséges ajánlatot begyűjtötték, és a katonai, valamint költségvetési szempontokat ötvöző legjobb döntést fogják hamarosan meghozni.

A Közös fellépés 2014 elnevezésű hadgyakorlat nyílt napjáról Orbán Viktor úgy fogalmazott: "amit itt láthattunk, az már annak a következménye, ami az ukrán-orosz határon történt. Itt egy olyan helyzetet szimuláltak a katonáink, ami ott most mindennapos".

Orbán Viktor a Közös fellépés 2014 hadgyakorlaton


Emlékeztetett, a NATO határozott arról, hogy olyan nemzetközi hadgyakorlatokat kell tartani, amelyeken az ukrán-orosz határnál előállt helyzetet szimulálják, és a veszélyelhárítást gyakorolják. "Nekünk folyamatosan erőt kell mutatni" - mondta -, mert ahhoz, hogy az ember jogot szerezzen a békés élethez, erőre van szükség, a mostani hadgyakorlat pedig ennek egy demonstrálása volt.

A miniszterelnök összegzése szerint Magyarország ma már elég erős ahhoz, hogy NATO-kötelékekkel együttműködni képes századokat - és hamarosan zászlóaljnyi erőt - vonultasson fel, és azt más NATO-tagállamokkal összehangoltan működtesse.

Orbán Viktor megerősítette egyúttal, hogy Magyarország emelni fogja hadi kiadásait.

A hadgyakorlat után tartott beszédében Hende Csaba honvédelmi miniszter azt mondta: az ukrajnai események ismét bizonyították, hogy Magyarország és a térség biztonsága csak a NATO keretein belül garantálható. "Ez a válság felértékelte a NATO-t", a szövetségen belül pedig felértékelte Közép-Európát - hangsúlyozta.

A tárcavezető az ország alapvető nemzeti érdekének nevezte, hogy jól felszerelt, megfelelően kiképzett, harckész nemzeti haderőt tartson fenn.

Emlékeztetett egyebek mellett a pápai katonai reptér fejlesztéséről szóló kormánydöntésre, amelynek alapján a repülőtér alkalmas lesz arra, hogy a szükség esetén a térségbe irányított nagyobb szövetséges erők bázisreptere legyen.

A magyar katonákat méltatva azt mondta: "olyan katonák ők, akikre méltán bízhatja a nemzet a maga védelmét".

Hende Csaba egyúttal megköszönte a hadgyakorlatban részt vevő amerikai katonák munkáját is.

Böröndi Gábor dandártábornok, a Magyar Honvédség (MH) Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke újságíróknak szintén felidézte: a NATO döntése alapján nemzetközi gyakorlatokat kell tartani, hogy demonstrálják a kiképzettséget, azt, hogy a NATO készen áll tagállamai megvédésére. "Ma azt bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk a NATO erejéhez tartozni, és velük közös gyakorlatot végrehajtani" - mondta.

A csaknem egyórás hadgyakorlaton, a bakonyi terepen szimulált helyzetről kifejtette: azt mutatták be, hogy irreguláris és reguláris erők lépik át az államhatárt, amire válaszul az MH kirendelte készenléti erőit, majd a légi és a szárazföldi erő összehangolt tevékenységével megállította az ellenséges támadást, és megsemmisítette az ellenséget. A hadgyakorlatban NATO-tisztekkel, -alegységekkel dolgoztak együtt.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnoksága és alárendelt katonai szervezetei szeptember 8. és október 17. között tartanak őszi kiképzési sorozatot. A Közös fellépés 2014 elnevezésű gyakorlatsorozaton csaknem 1300 katona vesz részt, és 400 technikai eszközt használnak.

Böröndi Gábor korábban azt mondta, a hadgyakorlat elsődleges célja az együttműködés erősítése az egyes honvédségi szakterületek, a szárazföldi, illetve légi egységek között.