Domborművet kapott idősebb Kathy Horváth Lajos és Berki Béla

Domborművet kapott idősebb Kathy Horváth Lajos és Berki Béla a józsefvárosi Muzsikus cigányok parkjában.

Az avatóünnepségen Tarlós István főpolgármester méltatta, hogy idősebb Kathy Horváth Lajos cigányprímás, dzesszgitáros valamennyi földrészen öregbítette Magyarország, Budapest és a cigány kultúra hírnevét, s neve fogalommá vált. Berki Béla cigányprímásra, zenekarvezetőre utalva pedig azt mondta: igazi csodagyerekként tartották számon, aki a 100 Tagú Cigányzenekar meghatározó egyénisége lett.

A főpolgármester a cigányzene történetét a 15. századtól felidézve kiemelte az első klasszikus formában létrejött cigány zenekart, amely Cinka Panna nevéhez kötődik. Jelezte: ezt a kulturális örökséget a jövőben is őrizni kívánja. Egyúttal köszönetet mondott a cigány muzsikusoknak - köztük Lakatos Sándornak és Járóka Sándornak - emléket állító park kezdeményezéséért Raduly Józsefnek, a megvalósításért pedig a kerület polgármesterének.

Domborműátadás a Józsefvárosban


Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere beszédében azt hangoztatta: nem volna helyes, ha a tehetségükkel az egész nemzetnek jelentős hírnevet szerző zenészeknek nem lenne egy hely, ahol emlékezni lehet rájuk, és a jövő generációk nem ismerhetnék meg őket. Nemcsak a világklasszis zenészekről van szó, hanem magáról a kultúráról is, a cigány muzsika a magyar kultúra szerves része - hangoztatta, hozzátéve: ezt ápolni kötelesség.

A polgármester arról is beszámolt, hogy mintegy hatvan fővel létrehozták a józsefvárosi cigányzenekart, amelynek fenntartását a jövőben is vállalják és kísérletet tesznek a bővítésére. Emellett Józsefváros turisztikailag forgalmas területein 27 cigány muzsikus bevonásával bevezették az élő térzenét, nem elfelejtve, hogy ez számunkra tavasztól őszig munkát is biztosít - fűzte hozzá Kocsis Máté arra buzdítva más településeket, hogy kövessék ezt a gyakorlatot.

Ifjabb Kathy Horváth Lajos hegedűművész személyes hangvételű beszédben mondott köszönetet édesapja domborművéért, és azt kérte: a park legyen mintapélda egész Magyarországnak.