Újra megnyílt az Uránia mozi Pécsett

A több mint 1500 négyzetméteres, Bauhaus-stílusban épült mozi 1936-tól vonzotta a filmeket kedvelő közönséget, anyagi problémák miatt azonban néhány éve már zenés szórakozóhelyként üzemelt, majd bezárt.

Újra megnyílt szerdán az Uránia mozi Pécsett. A több mint 1500 négyzetméteres, Bauhaus-stílusban épült mozi 1936-tól vonzotta a filmeket kedvelő közönséget, anyagi problémák miatt azonban néhány éve már zenés szórakozóhelyként üzemelt, majd bezárt.

Szabó Krisztián, az Uránia Mozgókép Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére elmondta: cége tízéves bérleti szerződést kötött a várossal, mert Pécs mérete, az épület elhelyezkedése miatt lehetőséget látott a mozi újranyitására és több mint 300 férőhelyes premiermoziként való gazdaságos működtetésére.

A megújult Uránia mozi épülete Pécsett, Hungária utcában 2014. október 1-jén. MTI Fotó: Sóki Tamás



Úgy vélte, hogy a több tízmillió forintos felújításnak, a 21. századi technológiát képviselő vetítőgépnek, a kényelmes foteleknek, a duplájára, 60 négyzetméterre növelt vetítővászonnak és nem utolsó sorban az árpolitikájuknak köszönhetően sikeresen konkurálhatnak a város másik két mozijával.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere az intézmény megnyitóján mondott beszédében fontosnak nevezte a város kulturális értékeinek megőrzését, köztük a rossz állapotú műemléképületek rekonstrukcióját, eredeti állapotukba történő visszaállítását.

Megjegyezte, a folyamat már megkezdődött, az elmúlt időszakban több belvárosi épület is megújult, emellett tervezik a Misina-tetőn található tévétorony környékének rendbetételét is.