Nemzetközi tánctalálkozó kezdődött Pécsen

A Mecsek Táncegyüttes és a Misina Néptáncegyüttes műsorával szerdán kezdetét vette a 8. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: az országos színházi találkozó mellett ez a pécsi esemény is kivívta a szakma megbecsülését. A politikus megjegyezte, hogy a tánctalálkozó nevében szereplő nemzetközi szó korábban a külföldi művészek pécsi bemutatkozását, ma azt a magas színvonalat jelzi, amelyet az ötnapos eseményen részt vevő hazai együttesek produkciói képviselnek.

Hoppál Péter a közönség szórakoztatásán túl fontosnak nevezte a találkozó keretében szervezett szakmai fórumot, amely lehetőséget ad a művészek és a kulturális kormányzat közötti párbeszédre. Az államtitkár szavai szerint mára Pécs a színházi mellett a táncszakma otthonává is vált. Ezért arra kérte a városvezetést, hogy a jövőben is támogassa a tánctalálkozó megrendezését.

A tánctalálkozót 2007-ben azzal a céllal hívták életre, hogy a pécsiek, a városba látogató hazai és külföldi vendégek számára megmutassák Pécs eredendően sokszínű tánckultúráját, továbbá a nemzetközi táncművészet sokféle árnyalatát. Az idei találkozó több mint húsz programot kínál az érdeklődőknek. Színpadra lép a Győri Balett, a Magyar Nemzeti Balett, a Pécsi Balett, a Kecskemét City Balett, és bemutatkoznak a Budapest Táncszínház művészei, a Bocsik Yvette Társulat, a Frenák Pál Társulat és mások mellett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is.