Múzeumok őszi fesztiválja Sopronban

Elsősorban középiskolás diákokat és egyetemi hallgatókat céloz meg a Soproni Múzeum november 9-éig tartó programsorozata, amelyet a Múzeumok őszi fesztiválja keretében rendeznek - mondta az intézmény kommunikációs munkatársa szerdán sajtótájékoztatón.

Szabadhegyi Zita kifejtette, hogy négy tematika köré építették fel a programokat, amelyekkel nemcsak az egyetemes és helyi történelmet, művészetet ismertetik meg a 16-25 éves korosztállyal, hanem együtt gondolkodásra, valamint a mai kor és a történelem eseményei közötti összefüggésekre hívják fel a figyelmet.

16+ múzeumi találkozások címmel négy alkalommal, október 3-án, 17-én, 24-én és november 7-én az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából filmek, fotók és az irodalom segítségével mutatják be, hogy miként jelent meg egykor és jelenik meg ma a háború a művészetben. Emellett a fiatal nők helyzetéről és a világégést övező legendákról, tévhitekről is beszélgetnek a péntek esténként kezdődő programon.

Osváth András, a múzeum történésze hozzátette, hogy ezek a foglalkozások nem iskolai előadások lesznek, hanem beszélgetések, amelyeken a diákok saját véleményeiket, gondolataikat mondhatják el az adott témakörrel kapcsolatban.

Szintén ezt a korosztályt célozza a Vállald önmagad! című program, amellyel az intézmény két munkatársa előre egyeztetett időpontokban osztálytermekbe és közösségi terekbe viszik a múzeumi órákat. Szabadhegyi Zita elmondta, hogy régi fotók, vizitkártyák és portrék segítségével mutatják be a párhuzamokat a régi korok portrékészítése és a modern kori szelfizés között.

Idén is csatlakozott a Soproni Múzeum a Nagy rajzolás című kampányhoz, amelynek központi témája: Rajzold meg a világot! Szabadhegyi Zita kiemelte, hogy tavaly ez a programelem volt a legnépszerűbb Sopronban, így idén az október 18-i, szombati központi rajzolást egyhetes eseménnyé bővítették. Hétfőtől péntekig a múzeumban, szombaton pedig a Fő téren rajzolhatnak a diákok.

A Tanárok éjszakáján pedig a pedagógusok próbálhatják ki a múzeum diákok körében legnépszerűbb programját: október 10-én a római kori kőtárban fejlámpák és térkép segítségével fedezhetik fel az egykori Scarbantia (Sopron római kori neve) kőemlékeit, köztük istenek - Jupiter, Juno és Minerva - szobrait. Szabadhegyi Zita elmondása szerint ez a program lehetőséget teremt arra, hogy a pedagógusok más szemmel ismerjék meg a múzeum kiállításait.