Egy keresettel folytatódnak a devizaperek

Egy, a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos kereset tárgyalása lesz szerdán, a Milton Hitelezési Zrt. magyar állam ellen indított perében másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla jár el.

A devizahiteles perekben a bíróságnak arról kell döntenie, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség- vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.

A bíróság keddig első fokon összesen 63 ítéletet hozott, ebből 60 felperesi keresetet utasítottak el teljesen. Három esetben részben helyt adtak a keresetnek. Egy pénzintézet visszalépett, három pert - az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, valamint az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított perét - pedig felfüggesztettek azért, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz fordult.

A másodfokú tárgyalások sorozata hétfőn kezdődött az EvoBank Zrt. perével, amelyben a Fővárosi Ítélőtábla is az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult és felfüggesztette a tárgyalást az Ab eljárásának végéig.