Csenger-Zalán: csak tárgyalásos úton teremthető béke Ukrajnában

Kizárólag tárgyalásos úton teremthető meg a béke Ukrajnában; a néhány hete megkötött tűzszünet az első nagy lépés konfliktus rendezésének rögös útján - mondta szerdán Csenger-Zalán Zsolt fideszes képviselő az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén.

A kelet-ukrajnai válságról szóló vitához fűzött felszólalásában a kormánypárti képviselő üdvözölte a szeptember 5-én megkötött fegyvernyugvást, bár hozzátette, hogy az elmúlt időszakban - többé-kevésbé folyamatosan - voltak konfliktusok a válságos térségben. Csenger-Zalán Zsolt - mint a parlamenti közgyűlésen részt vevő magyar delegáció által az MTI-nek eljuttatott közleményből kiderült - kifejtette, hogy a magyar kormány a demokrácia felé tett jelentős lépésnek tartja az október 26-án esedékes ukrajnai parlamenti választásokat. Leszögezte, hogy a jelenlegi nehéz és bonyolult helyzetben a legitimáció elengedhetetlenül fontos, nem csupán Ukrajnának, hanem az egész demokratikus közösségnek is.

Magyarország a békés rendezésben érdekelt, hiszen a válság az országot is sújtja - emelte ki Csenger-Zalán Zsolt az összeurópai szervezet képviselői előtt. "Azon túl, hogy Magyarország közvetlen szomszédja Ukrajnának, mindkét ország közvetlenül függ az orosz energiaszállítástól" - mutatott rá a fideszes képviselő. A kelet-ukrajnai válságban játszott szerepe miatt Moszkva ellen bevezetett EU-s kényszerintézkedésekre utalva Csenger-Zalán Zsolt kifejtette, a magyar mezőgazdaságnak súlyos veszteségeket okoznak az életbe léptetett szankciók. Hozzátette, a kárenyhítésre létrehozott EU-s források szinte azonnal leapadtak, ami tovább ront a helyzeten.

Az ET-ülésen a kormánypárti honatya leszögezte, hogy Magyarország vitatja a szankciók hatékonyságát, ugyanakkor azokat továbbra is be fogja tartani. Csenger-Zalán Zsolt sajnálattal vette tudomásul, hogy Ukrajnában megváltozott a kisebbségek parlamenti képviselete, és megszűnt az a lehetőség, hogy a magyar nemzeti kisebbség közvetlenül válasszon magának képviselőt. Sőt, a korábbi választókörzetet újra felosztották, és három szomszédos kerülethez csatolták. Ennek következményeként a magyarok mindenütt kisebbségbe kerültek.