Tanulmánykötet a jó állam mérhetőségéről

A jó állam mérhetőségéről szóló tanulmánykötetet mutattak be a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Kaiser Tamás, az NKE Jó Állam Kutatóműhelyének (JÁK) műhelyvezetője elmondta: a kutatóműhely által készített tanulmánykötetben több hatásterületen - köztük a biztonság és bizalom, a közösségi jóllét, a stabilitás és versenyképesség, a demokrácia, a fenntarthatóság, valamint a jogállamiság területén - mérték a kormányzati képességeket. Hozzátette: a tervek szerint tavasz közepére elkészül a jó államról szóló első jelentés, valamint az ehhez kapcsolódó empirikus kutatásokat tartalmazó tanulmánykötet is.

Patyi András, az egyetem rektora kitért rá, hogy a Jó Állam Kutatóműhely jelenleg az egyetemen belül egy projektalapon működő tudósközösség. Fő céljuk, amelyet - a rektor szavai szerint - az egyetem négy fenntartó minisztere is támogat, hogy a JÁK egy állandó szervezeti egység legyen az egyetemen. Patyi András azt mondta: még a hónapban megszülethet a szervezeti döntés egy államtudományi intézet létrehozásáról.

Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára beszédében felidézte a 2010-ben, a Magyary Zoltán-program alapján megkezdett közigazgatási átszervezés eredményeit. Kiemelte közöttük az NKE létrehozását is, amelyhez hasonló komplex, az államtudományok és az állam működtetésével kapcsolatos képzés közlése szerint korábban nem volt.

Kitért arra is, hogy a "politikai kereszttűzben" létrehozott járásokról már nem zajlik vita a közéletben. Arról van vita, hogy az állam oldaláról minek kell még megjelennie járási szinten - jegyezte meg az államtitkár, példaként említve az építésügyi hatósági engedélyeket, illetve az elektronikus anyakönyv kezelését.

A Miniszterelnökség államtitkára elmondta, hogy 2400 ügykört szeretnének bevinni a kormányhivatalokba. Céljuk, hogy az embereknek kevesebbet kelljen kilincselniük, egy helyen akár 3-4 ügyet is el lehessen intézni.

Kovács Zoltán kiemelte: a jó, hatékony közigazgatás a többi országhoz képest versenyelőnyt lehet. Az NKE kutatóműhelyétől azt várják, hogy segítsék a felesleges szabályok és feladatok kivezetését a jogrendszerből. Céljuk, hogy a gazdaság szereplői számára is csökkentsék a bürokratikus elemeket. A tervek szerint a vállalkozások számára 2018-ig megvalósítják az elektronikus közigazgatást - tette hozzá az államtitkár.