Becsey Zsolt: példamutató cég a GySEV Zrt.

Példamutató vállalat a GySEV Zrt. a fejlesztések terén, mert jól kalkuláltan és határidőre dolgozik - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára a vasúttársaság mintegy 770 millió forintból megvalósult közlekedésbiztonsági beruházásának záró konferenciáján kedden Sopronban.

Becsey Zsolt emlékeztetett, hogy a kormány 2011 végén indította el több mint 55 milliárd forintos közlekedésbiztonsági fejlesztési csomagját, amely egyedülálló az Európai Unióban. A személyi sérüléses balesetek megelőzése érdekében indított Érj haza biztonságban! mottójú program részeként korszerűsítette a GySEV Zrt. vasúti átjáróit: nyolc helyszínen csapórudakkal egészítették ki az addig csak fénysorompóval felszerelt átjárókat, emellett 22 helyszínen LED fényforrásokkal váltották fel a Fresnel típusú optikákat a fénysorompókban. Az új fényforrások egyrészt kevesebbet fogyasztanak, másrészt különböző időjárási körülmények között is jól láthatók - tette hozzá.

Kövesdi Szilárd, a GySEV Zrt. vezérigazgatója elmondta, a vasúttársaság mindent elkövet, hogy minél kevesebb legyen a baleset. A korszerűsítés sikerét pedig az mutatja, hogy a fejlesztett átjárókban eddig még nem volt baleset.
A vezérigazgató emlékeztetett, hogy a 2012-ben aláírt támogatási szerződés után tavaly áprilisban kezdték el a munkálatokat. A Fertőszentmiklós-Győr szakaszon minden vasúti átjáróban LED-re cserélték a jelzőlámpa világítását, és négy helyen szereltek fel csapórudakat. A Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vonalon is LED fényforrásokat használnak, emellett három vasúti átkelőnél úgynevezett videótanu rendszert építettek ki, amelyek segítségével a szabálytalankodó, vagy csapórudakat letörő gépjárművezetőket tudják kiszűrni.

Kövesdi Szilárd hozzátette, hogy a beruházás keretében új vasúti járműdiagnosztikai berendezéseket is telepítettek, amelyekkel a vonatok tömege, a tengelyterhelés, a rakomány megcsúszása, vagy a hőnfutás távolból is ellenőrizhető. Ez az eset akkor jelentkezik, amikor a csapágyak, vagy a fékek deformáció, vagy a kenőanyagok hiánya miatt felhevülnek - tette hozzá a vezérigazgató.
A konferencián Becsey Zsolt elmondta azt is, hogy a MÁV Zrt. idén augusztus végéig az üzemeltetésében lévő hálózat 44 legveszélyesebb vasúti átjáróját tette biztonságosabbá. A sorompóprogram második körében pedig további 128 átjáróban tervezik félsorompó és LED-es fényjelzés felszerelését. Ebben a szakaszban jelenleg a kivitelezési közbeszerzés előkészületei zajlanak.