Holnap folytatódik a rezsicsökkentés

Október elsejétől a távhő lesz olcsóbb: 3,3 százalékkal.

Az Országgyűlés még februárban döntött az újabb lépésekről. Eszerint áprilisban 6,5 százalékkal csökkent a gáz, szeptemberben pedig 5,7 százalékkal az áram ára. A rezsicsökkentés tavaly januári kezdete óta összesen már 20 százalékkal mérséklődött a távhő ára, továbbá 26 és fél százalékkal a gáz, 25, 7 százalékkal pedig az áram ára lett kevesebb.

Október elsejével tovább csökken a távhő ára, 3,3 százalékkal, ami szakértők szerint tovább csökkentheti a fogyasztók tartozásait. Összesen 650 ezer távfűtéses lakás van Magyarországon, júniusban 1 milliárd 993 millió forint volt a hat hónapon belüli tartozások összege. Ez jóval kevesebb, mint a 2013 januári rezsicsökkentés előtt.

A távhőszolgáltatók szerint a kevesebb tartozás mögött a rezsicsökkentés állhat. A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének szóvivője a Híradónak elmondta: az olcsóbb számlákat könnyebben befizetik a fogyasztók. "A hat hónapon belüli kintlévőségek csökkentek, egyre többen tudják az elmaradásiakat rendezni a távhőszolgáltatók felé. Nagyságrendileg mintegy 20 százalékkal lett kevesebb a hat hónapon belüli kintlévőségek nagysága" - magyarázta Orbán Péter.

A rezsicsökkentés részeként tavaly júliustól a vízdíj, a csatorna, a szemétszállítás, a szennyvízszippantás, a PB-gáz és a kéményseprés díja is mérséklődött 10 százalékkal. A lakossági rezsicsökkentés után a kormány tervei szerint a következő lépés, hogy az ipar számára is olcsóbb legyen az energia.

"A lakossági rezsicsökkentés után meg kell kezdenünk az ipari, vállalkozói rezsicsökkentés korszakát is"  - jelentette Ki ORbán Viktor. A miniszterelnök többször is utalt rá: a cél az, hogy négy-öt éven belül Magyarországon legyen a legalacsonyabb a villamosenergia ára az Európai Unióban az üzleti fogyasztók számára.

A hétvégén pedig Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt arról, hogy jövőre elkezdi a működését a Nemzeti Közműszolgáltató. A kormány tervei szerint olcsóbb és jobb szolgáltatást nyújt majd, mint a jelenlegi gáz- és áramszolgáltatók, aminek a végén a fogyasztók járnak jól.