Így tehetünk az éghajlatváltozás ellen

A klímakutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy nem csak a kormányok, hanem mi magunk is tehetünk az éghajlatváltozás ellen.

A nagy árvíz - csak így emlegetik 2006-ot a szegediek. Óriási mennyiségű víz zúdult le a Tiszán. Néhány centin múlt, hogy a gátak tetejét is elérje. 2013-ban pedig Budapestet öntötte el a víz. A Margitsziget talaja teljesen átázott, fák is kidőltek. Tavasszal villámcsapások miatt égtek ki a háztetők Pécsváradon. Egy hete pedig csak kenuval lehetett közlekedni az utcán, Csákánydoroszlón. Házakat kellett kiüríteni, mert lakhatatlanná váltak.

Évről évre egyre több a rendkívüli időjárási helyzet, és egyre többet fizetnek a biztosítók - ezt mondják a Magyar Biztosítók Szövetségénél. 10 nappal ezelőtt, egyetlen hétvége alatt 700 millió forintnyi kárt jelentettek be az emberek. Idén nyáron pedig 40%-kal több kárt okozott az idő, mint tavaly ilyenkor. A biztosítási szakemberek szerint ez az egyre szélsőségesebb időjárás miatt van.

Gilyén Ágnes, a MABISZ kommunikációs vezetője szerint 2010-ben 312 ezer kárbejelentés érkezett a nyári időszakban és a biztosítók csaknem 30 milliárd forintot fizettek ki a bejelentett károkra. Hozzátette, ha a 2010 óta eltelt időszakot nézzük, akkor a kárbejelentéseknek a száma eléri a 760 ezret. A kifizetett kár pedig megközelíti a 60 milliárd forintot – mondta.

Egyre több a rendkívüli időjárási jelenség a világban, amit sokan a klímaváltozásnak tudnak be. A szakemberek szerint az éghajlatváltozás ellen nemcsak az államok küzdhetnek, minden ember tehet ellene. Ezért készülnek olyan filmek, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy mindenkinek óvnia kell a környezetét.